Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
E. Csorba Csilla: Meztelen a király. A fókai-szobor története
A Jókai-szobor első változata, 1912-1913. Balra a zsinóros kabátot viselő modell. (Stróbl Alajos szoborváltozatait az epreskerti műteremben felesége fényképfelvételeiről ismerjük.) A magyar nép megbocsátása mindaddig nem érkezik el, amíg az író alakja újra szolgálni nem tudja a hálátlannak bizonyuló közönségét, amíg az emlékezők újra a személyében megtestesülő nemzeti egységről tudnak beszélni. Az egyik legvisszafogottabb fiatal nekrológíró, Schöpflin Aladár úgy érzi, hogy Jókai halála után kaphat igazi elégtételt, művei révén az örök élet vár rá: „Az a fény, mely Jókai szelleméből sugárzott a magyar névre, mind visszaárad ő reá: halálában dicsőbb, fényesebb életet fog élni, mint mikor még közöttünk járt. Az ő sírja valóban az örökélet kapuja"- írja a temetés napján.5 A szoborállítás gondolata A Jókai életében már kiteljesedő, majd megtört kultuszának fontos művészi rekvizitumai a halál beállta után készen álltak: kezének gipszmásolata már életében íróasztalán feküdt, halála után nem sokkal Róna József gipszmásolatot vett arcvonásairól. A Magyar Tudományos Akadémia Nagyheti ülése során Szily Kálmán főtitkár elhamarkodottan indítványt tett Jókai arcmásának megfestése iránt, a javaslatról azonban nem született döntés. A költő halálát követően nem sokkal a Kisfaludy Társaság vetette fel azt a gondolatot, hogy „Jókai testi alakját ércben örökítsék meg". Ezt követően 1904 májusában a Kisfaludy Társaság felkérte Berzeviczy Albert vallás- és közok250