Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Takács Ferenc: Iparosított ünneplés. A Joyce-kultusz és a Joyce-üzlet
Az angol kifejezés, a Joyce industry nyilvánvalóan a régóta forgalomban lévő Shakespeare mdwsfry-kifejezés mintájára született. Nemzetközi és nemzeti Shakespeare-társaságok; Shakespeare-ről tanulmányokat közlő évkönyvek, negyedévenkénti és havi folyóiratok tucatjai (ha nem százai), évente több tucat fontos és több száz kevésbé fontos anglisztikai konferencia, amelyek közül jó néhány kizárólag Shakespeare-re szakosodik, de az általános témájúak közül sem igen akad olyan, ahol ne külön szekcióban foglalkoznának Shakes- peare-rel; seregnyi egyetemi oktató a világ minden egyetemén, akiknek jelentős hányada kizárólag Shakespeare-rel foglalkozva és róla publikálva bonyolítja le szakmai pályafutását; az évente napvilágot látó megszámlálhatatlan és fizikailag is áttekinthetetlen Shakespeare-könyv és Shakespeare-tanulmány; az a kiadói, nyomdai, könyvkereskedelmi háttér, ami mindezt működteti, s a tengernyi ember - a Shakespeare-filológustól a nyomdai anyagmozgatóig - akinek megélhetése valamilyen fokon - legtöbbjüknél persze részben, de igen sokaknál teljes egészében - Shakespeare-en múlik; - nos, ez a látvány lebegett a szemei előtt annak, aki - a Joyce-szal való foglalkozás dimenzióinak szaporodása és e foglalkozás eredményeinek volumen-növekedése láttán - először használta mintegy analogikusán a Joyce industry kifejezést. Egyébként tudjuk, ki használta először a kifejezést: Vivian Mercier ír irodalomtudós és kritikus, aki egy alkalommal ironikus csodálkozásának adott hangot, amikor egyik amerikai tanulmányútja során meglepve tapasztalta, hogy az ottani egyetemek irodalomtanszékein a tudós tanárok és kutatók milyen elmélyültséggel, szorgalommal és komolysággal, s főleg milyen nagy számban foglalkoznak az ír szerző műveivel. (James Joyce Newsletter 1) Ez még valamikor a hatvanas években történt, nem sokkal azután, hogy Joyce - egyébként először valóban az Egyesült Államokban - gyanúsan érthetetlen és bizonytalan értékű avantgárd szerzőből, akinek fő műve, az Ulysses néhány évtizeddel előbb még sok helyütt erkölcsvédelmi indokok alapján hatóságilag üldözött és tiltott kiadvány volt, előlépett szalonképes, azaz ta- nítható-tanítandó, egyben irodalomkritikailag-irodalomtudományilag feldolgozandó kanonikus szerzővé: azaz tananyaggá és kötelező olvasmánnyá. (Ez a váltás - Joyce státusának a megváltozása és a „feldolgozóipar" beindulása - praktikusan és jelképesen egyaránt két dátumhoz, pontosabban két kiadvány megjelenéséhez köthető: Richard Ellmann amerikai irodalomtudós 1959-ben kiadott - majd 1984-ben átdolgozott és kiegészített - monumentális Joyce-életrajzához, amelyet angol-amerikai irodalomtudományi körökben a huszadik század legjobb író-biográfiájának tartanak, és az angliai Penguin Kiadó által 1968-ban nemzetközi forgalmazásra, majd 1969-ben a hazai brit piac számára megjelentetett Ulysses: a rangos és világszerte ismert kiadó evvel a később rendszeresen utánnyomott paperback tömegkiadvánnyal mintegy modern klasszikussá, egyben a közműveltség részévé avatta Joyce-ot - legalábbis az angol nyelvű országokban, illetve angol nyelvterületen.) Nagyjából erre az időszakra esik a Joyce-ipar alapintézményének, az International James Joyce Foundation-nek a létrejötte és a Foundation által szervezett nemzetközi James Joyce-szimpóziumok beindulása. A kezdetekről és a későbbi expanzióról sokat megtudhatunk Morris Beja amerikai irodalomtudós 227
