Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Csaplár Ferenc: Kassák születésnapjai (1917-1967)
dalom várja művészeitől a valóság, az élet hű ábrázolását."127 Kassák 1963 januárjában már keserű iróniával írta Vasarelynek: „Biztosítom, hogy egyetlen kiállítása nem lenne, és egyetlen képét nem adná el. Én legalábbis így élek szép hazámban."128 Május végén arról számolt be, hogy a helyzet változatlan: „itt egyelőre semmi jó kilátások nincsenek a modern dolgok részére."129 Az absztrakt művészet hivatalos megítélését kellett látnia abban is, hogy a Cendrars-kötet számára készített, egész oldalas reprodukálásra elképzelt grafikáit a kiadó csak könyvdísznek lekicsinyítve merte hozni.130 Ezek után nem lehetett meglepő, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében a munkásságáról lezajlott vita során egyik bűnéül „sajátos geometrikus absztrakcióját" emlegették.131 A képzőművész Kassák ekkori helyzetére jellemző az is, ami az 1964-ben megjelent A tölgyfa levelei című verseskötet képanyagával történt. A Magvető Könyvkiadó vállalkozott ugyan öt absztrakt geometrikus grafika egész oldalas méretben történő közlésére, ám alkotójuk nevét nem tüntette föl, azaz a képzőművész Kassákot nem merte vagy nem tartotta szükségesnek szerepeltetni. Kassák ez év tavaszán, pár nappal 77. születésnapja után ismét helyzetjelentést küldve Vasarelynek újra panaszkodni volt kénytelen: „Itt egy kiállítás megrendezéséhez sem juthat hozzá az ember. Modern művészet! Hol vagyunk mi ennek az elismerésétől!"132 Kassák nem érte be a művelődéspolitika magánlevélben vagy társasági beszélgetés közben történő bírálatával. Mihelyt alkalma nyílt rá, saját kiállításának s a modern művészet hivatalos megítélésének ügyét a nyilvánosság elé vitte. Az Élet és Irodalom számára interjút készítő Erki Edit egyik kérdésére válaszolva a következőt nyilatkozta: „Nagyon fájlalom, hogy festészetemmel eddig nem léphettem a nyilvánosság elé. [...] Lehetetlennek tartom, hogy hódoljunk a legmesszebb tekintő tudománynak, a csodálatosan precíz technikának, és az ember lelkületére, érzésvilágára ható művészetben a maradit istápoljuk."133 A nyilatkozat föltűnést keltett, a helyzet azonban nem változott. Kassák egy hónappal az interjú megjelenése után a következőkről tájékoztatta Vasarelyt: „Sajnos még mindig nem érhető el, hogy a modern festészet nagyon kis számú képviselőjének kiállítást engedélyezzenek."134 A közeljövőt illetően valamilyen oknál fogva mégis bizakodó volt. A kiállítás engedélyezésének kérdéséről Vasarelynek a következőt is szükségesnek tartotta tudomására hozni: „Úgy látom, hogy ez a kérdés is belátható időn belül meg fog oldódni."135 A tölgyfa levelei megjelenését vélte jó jelnek, továbbá azt, hogy a Művelődésügyi Minisztérium egy tervezett kulturális panteon számára Borsos Miklósnál az ő vörösmárvány-portrészobrát is megrendelte. Az otthonát, műtermét egyre nagyobb számban fölkereső külföldi műgyűjtők és múzeumi szakemberek elismerő szava, a külföldi kiállítások sora, több neves galériában való szinte folyamatos jelenlét, néhány jól sikerült, szakmai rangot és megbecsülést jelentő képeladás, az újabb és újabb külhoni szereplésre szóló megannyi fölkérés, majd idehaza a Kossuth-díjjal történt kitüntetés ideig-óráig feledtette Kassákkal a képzőművészt ért itthoni sérelmeket. 1965 tavaszán azonban kínos helyzetek sorát átélve tudomásul kellett vennie, hogy a művelődéspolitika irányítói a Kossuth-díj odaítélésével az 157
