Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, történetiség, aktualitás. A kultuszkutatás útjain
rom felvetni azt az állandó ismételgetés révén szinte már feltehetetlenné vált kérdést, hogy meddig lehet megtisztítani egy szöveget, s hogyan is néz ki egy ilyen megtisztított műalkotás, inkább csak utalnék Gadamer meggyőző hatástörténet fogalmára, mely szerint mindig már megértett, deformált szöveggel van dolgunk, s nincs lehetőségünk arra, hogy e hatástörténeti folyamaton kívülre kerüljünk.3 De ha mégis képesek lennénk ilyen, fenomenológiai értelemben vett tisztításra, akkor sem érnénk vele semmit, hisz a műalkotásról épp azokat a rétegeket távolítanánk el, melyek révén valamiképp közünk lehet hozzá. Nem is beszélve arról, hogy a műalkotás megtisztítása a befogadó-én sterilizálását is szükségessé tenné. Le kellene vetnie magáról mindazokat a személyiség-rétegeket, melyek révén képes volt a befogadást élvezni vagy a mű neki szóló igazságát meghallani.4 A megtisztítás lehetetlenségét igazolja Tverdota György említett könyve is, melynek egyik legfőbb tanulsága, hogy a recepciónak sohasem csak a tiszta szöveggel van dolga, hanem azzal a művel, amely a korábbi olvasatok és a szerzőről kialakult képek által megformálva lép az olvasó elé. De nemcsak az olvasók állnak a hatástörténet hatalma alatt, hanem a szerzők is. így például József Attila szerepfelfogását, önképét és ambícióját alapvetően meghatározta, hogy a kortársak közül sokan Petőfihez hasonlították. Ez alapozta meg vagy erősítette föl azt a vágyát és hitét, hogy képes kiemelkedni kortársai közül, és a költővé válni, mint Petőfi.5 Más baja van a kultusszal Esterházy Péternek: „nem olvasót nevel, hanem hívőket. Azt gondolom, az a jó, ha az írónak olvasója van."6 E passzusban az a vád fogalmazódik meg, hogy a kultusz megakadályozza a szabad, önálló és értelmező olvasást, gátolja a gondolkodást. Meglátásom szerint viszont pusztán arról van szó, hogy a kultikus beállítódás révén egyszerűen zárójelbe tevődik az értékelés kérdése, az olvasó teljes bizalommal veszi kezébe a könyvet, mert biztos abban, hogy nem fog csalódni, garancia rá a szerző neve. A kultusz nem teszi lehetetlenné az olvasást és a megértést, csak határozott irányt ad neki. De nem eleve irányított-e, vagy de Mannal szólva nem eleve eltévelyedés-e minden olvasás?7 Persze lehetséges, hogy a fenti Esterházy-idézet inkább csak önreflexió, hiszen, ha vannak a magyar irodalomnak kultikusan bevezetett alkotói, akkor Esterházy mindenképp közéjük tartozik. Mind az a várakozó hangulat, amely a Termelési regény megjelenését megelőzte és követte,8 mind pedig a Bevezetés a szépirodalomba sorozatcím azt sugallta, hogy megérkezett az író. Ugyanakkor, s ez legalább olyan fontos, a kultikus fogadtatás mégsem akadályozta meg a későbbi mérlegelő kritikák megjelenését. Az egész procedúra része volt annak az irodalmon túlmutató kulturális változásnak, amit többek között az új próza, s az általa nyilvánosságot kapott új beszédmód jelentett az akkori magyar irodalomban-kultúrá- ban. A megelőlegezett kultusz e tágabban értelmezhető kulturális folyamat támogatója, segítője volt. Ma már talán senki sem kételkedik abban, hogy a megértést racionálisan nem feltétlenül igazolható hitek irányítják, vagyis transzcendens mozzanatokat tartalmaz. Nietzsche A morál genealógiájaban azt a kérdést tette fel, miért vagyunk még mindig hívők, s válasza: „mert még mindig transzcendens lé12
