Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Kelevéz Ágnes: „Római szó kopik a szennyes ajkon..." Egy Babits-vers román-magyar viszontagságai
szakirodalomban az a - mint majd bizonyítani szeretnénk - téves megítélés alakult ki vele kapcsolatban, hogy e mű miatt tagadta volna meg 1935-ben a román hatóság Babits beutazását Erdélybe. Nézzük előbb a bűnösnek kikiáltott verssor értelmezési lehetőségeit, majd keletkezésének kontextusát, a feltételezett írói szándék kutatásával. A „római szó kopik a szennyes ajkon" „szennyes" szava a leginkább félreérthető, egyszerű leírásként, külső jellemzésként, a „piszkos" szó szinonimájaként is felfogható, de úgy is mint olyan szitokszó, mely „sérti a szomszéd népek nemzeti érzékenységét", vagyis ebben az értelemben magára a román nép egészére vonatkozna, identitását pejoratívan határozná meg, nemcsak külső, hanem belső, etikai értékekre is utalna. Nyilván ez utóbbi értelmezést tulajdonították neki azok, akik megjelenését betiltották, a sort kicenzúrázták. Ha a költői szándékot fürkésszük (ami persze nem perdöntő abban a tekintetben, hogy a mű maga hogyan értelmezhető az olvasó által), akkor valószínűsíthető, hogy Babits külső leírásként és nem általános, erkölcsileg pejoratív jellemzésként, egy egész nemzet ledorongolásaként akarta használni ezt a több értelmezési szintet magába foglaló szót. A pár hónappal korábban írt Itália című versben a „nemes, habár hanyag, szennyében is királyi" sor éppen annak megfogalmazása, hogy a „szenny" csak külső jellemzője az olasz sikátoroknak, s az ellentételezésre épülő szerkezetben e „szenny" összefüggésbe hozható akár „királyi" értékekkel is. Rátalálunk a szóra a Városvég című versében is, melyet szintén ezen az őszön ír.5 Diákköri énjének szorongását, gyerekkora városának számára lehangoló környezetét emeli versébe, s így „pécsi félelmeit objektiválja Babits, hogy 1908-ban Fogarason átélt kínzó aggodalmait önmagából kioldja".6 A „szennyes" és „piszkos" szót, mint a környezet és a benne élő emberek egyenrangú jelzőit, összekapcsolja versében: A gyárból a csatornába szennyes ár foly. S tellik a csonka ucca reggel sok meztelen, piszkos gyerekkel. A régi, városvégi tájat felidéző vers végén már nemcsak a vidék lesz „szennyes bús", hanem saját, emlékekkel telített lelkiállapota is: A régi ház mit vár úgy e vidéken, mit vigyáz? A régi gyász fog el, ha nézel a néma kapúra, s a régi láz bús vágya leng a szennyes bús vidéken s vad égen: az költi lelked szennyes mélabúra. 112
