Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Tarián Tamás: Citius, altius, fortius. A Nyugat és a sport
Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének egyik ihletűje, modellalakja is ő - aki maga szintén megírta a Múzeum-kert, a Muzi prózai hőskölteményét. A mű a 2008-as könyvhéttől új kiadásban is kézbe vehető. Tudjuk, Pásztor a golyózás sportágban tűnt ki. E küzdelemhez az einstand szakkifejezést csatolja a magyar sportnyelv). „Nem volt rend, komolyság, nem volt szervezkedés. Mint ahogy a vadvirág nő a réten, összevissza, tarkán, sokszor színesen és üdítő képet adva, úgy burjánzik nálunk a sport. De abban a pillanatban, mikor termésről, ésszerű gazdálkodásról, haszonról, eredményről van szó, ez a tarka kép elveszti jelentőségét. A világ piacán semmit sem érünk. Mindenütt másutt rendszerek vannak, vagy legalábbis rend, nyugodt, gondos előképzés, komoly és reális versenyek - nálunk csak hangos szavak, humbuggal teli reklámok, de valódi akció és tudás kevés, majdnem semmi. [...] Csak egyes sporttehetségeink vannak, de azoknak már nincsenek trénereik, vezetőik, az egyesületi órák konganak az ürességtől, csak egy keret, hangzatosság van meg, de belső tartalom nincs. [...] Nálunk például a »Műegyetemi« csónakázó egyletbe nem vesznek fel zsidót, holott az egyetemi, állami felügyelet alatt álló intézmény; nálunk a magyar versenyeken csak akkor indulnak az emberek, ha jobb nem konkurál velük, nálunk túl hamar dobták ki a tornát, a testi nevelés teljes egészét, s igen mohón tértek rá az atlétikára, amiért is a mi atlétáink fejletlenek és vagy »csak« a kezük jó, vagy »csak« a lábuk, de az egész izomzatúk soha” Még a sikerben sem teljes az öröm: „Eddig véletlenül nyertünk egy világbajnokságot. A civil, katonáéktól kitett Prokopp Sándor, kit a magyar céllövők ki se akartak hozni - első lett” E három közleménnyel az 1912-es év feltűnően „sportcentrikus” a Nyugatban. A lap publikációival, reklámanyagaival néha szerzett meglepetést olvasóinak, a modern magyar irodalom híveinek. Például a hirdetéseivel: egyes évfolyamok nagy felületen, a folyóirat esztétikai ideáira fittyet hányva népszerűsítettek - megkérve a szolgáltatás árát - olyan műveket, melyek idegenek a Nyugat-szellemiségtől. Mintha a szerkesztők rátapintottak volna, hogy a sport nagyszabású térhódítása megy végbe (az olimpiák révén különösen), s e jelenségkörön belül más társadalmi vonatkozások is felvethetők, a nyílt politizálás kötelme nélkül. „A Nyugat megindulása körüli években nagy szereposztás folyt felénk - írta 1933-ban Németh László, Kaffka Margitról szólva akiben volt kedv és mondanivaló, rögtön elsőrangú szerephez jutott. Ady lett a Forradalom, Móricz a Nép, Babits a Hagyomány, Karinthy a Humor, Kosztolányi a Finomság, Ignotus a Szellem, Szép Ernő a Gyermekesség és így tovább, sokszor úgy tetszett, nem is az írók kerestek maguknak szerepet, hanem a szerephez kerestek írót; egyik kiváló költőnknek legalább máig is az a gyanúja, hogy őt meggyőződése ellenére fedezte fel a Nyugat, csak azért, mert szükség volt olyanféle íróra, mint ő s jobb híján őt ugrasztották be a halhatatlanságba” 81
