Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Tarián Tamás: Citius, altius, fortius. A Nyugat és a sport
a Nyugat nem invitálta soraiba. Lapszámaiban nem sűrűn bukkant fel az 1908-as dátumhoz képest túl korán, 1892-ben debütáló - tehát már öregnek számító - derűs dal- és sanzonpoéta, Heltai Jenő, aki a metropolisz-jelenségekre fogékonyan a sportban is hamar észlelte a világvárosi, nemzetközi jelleg fontosságát, a kulturális - sőt a politikai - meghatározó erőt. A Nyugat indulásának esztendejében, 1908-ban jelentette meg Heltai Jenő Olimpiád című párbeszédes humoreszkjét. A versenyek akkoriban még igen hosszan elhúzódtak: Londonban április 27-től - szakaszosan - október 29-ig tartottak a küzdelmek. (A franciás olimpiád - olympiade - szó inkább olimpiászt, vagyis két olimpia között eltelő időt, négyéves ciklust jelöl, de olimpia jelentésben is elfogadja a legtöbb szótár.) Az írás a viszonylagos magyar sikertelenségen ékelődik, „kentaur” sportágakkal hozakodik elő „Branyiczka magyar gerelyugróbaj- nok” „Partacsek magyar súlylövőbajnok” kitalált figurái kapcsán. A Hacsek és Sajó-kabarészámokat előlegező, Két úr a kávéházban alcímű tréfálkozás éle a túlhabzó magyar öntudat ellen irányul: „mi lovagias nemzet vagyunk és nagyon jól tudjuk, hogy velünk senki sem mérkőzhetik. Valami fórt kellett tehát adnunk a többieknek, ha azt akartuk, hogy ők is vigyenek el egypár díjat, ne csak mi. Tehát mi azt a fórt adtuk, hogy ők tréningben voltak, mi pedig nem voltunk tréningben. Ezért nevetek szánakozóan, amikor ön a száraz versenyeredményeket konstatálja. Igen, a díjakat idegenek viszik el. De kinek köszönhetik ezt? Nekünk, a mi nagylelkűségünknek. Minden a külföldé, de az erkölcsi diadal a miénk”. Az olimpia mint az antikvitás nyomán újraélesztett, újraformált globális kul- túrkincs állandó alkalom lehetett a megszólalásra (az olimpiászok idején is). Motívummá, mércévé, bizonyos közös érzetté és ismeretté vált, az érdeklődés gyújtópontjába került. Karinthy az így írtok íiben Füst Milán parodizálására alkalmazta az olimpiai versengést: „Hosszú ideig a Nyugat körül lebegett, mígnem a szerkesztő feltalálta a Füst nélküli Nyugatot, azóta csak gyéren jelentkezik. Az 1905-ik olimpiai versenyen egy 35.04 méteres verssorával ő nyerte meg a távköltés világbajnokságát” A különlegesen hosszú verssor kipellengérezése utóbb a spulni- és az előbányászás-fricska segítségével válik teljessé. (1905-ben nem rendeztek olimpiát. Az 1906-os, athéni „rendkívüli” olimpia - mely a tíz évvel korábbi elsőre emlékeztetett - hivatalosan nem része az olimpiatörténetnek. Az olimpiai bajnokok nem „világbajnokságot” hanem olimpiai aranyérmet nyernek, ám a világbajnokságok sportbeli rendszere jobbára csak később, sőt nagyobbrészt csupán a II. világháború után szerveződött meg. Egyes sportágakban az olimpiai vetélkedés az abban az esztendőben meg nem tartott világ- bajnoksággal is felérhet, azaz a nyertesek egyazon eredménnyel automatikusan az év világbajnokai is. Karinthy mindezt nyilván nem latolgatta, előre nem is láthatta. A korai olimpizmus alkalmi, szabályozatlan vonatkozásai hagytak nyomot az alakulóban levő sportnyelvhasználat ma már kezdetlegesnek, pontatlannak tetsző kifejezésein. Nála is, másoknál is.) 79
