Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

Utószó: Tverdota György: A Nyugat-konferencia elébe és A Nyugat népe kötet végére

UTÓSZÓ Tverdota György A NYUGAT-KONFERENCIA ELÉBE ÉS A NYUGAT NÉPE KÖTET VÉGÉRE Az irodalom történetében vannak olyan szakaszok, amelyek tovább tagolhatok ugyan kisebb időegységekre, de - hogy a tárgyunkhoz nagyon illő bergsoni ter­minussal éljek - alapvetően mégis egyetlen élan vitai, életlendület kilövellései. Az én szememben a huszadik század ilyen felívelő energia-erupció látványát nyújtja, amely a múlt század elején tört föl, de még ma sem hullott le holt, kihűlt anyag­ként. De hasonlíthatjuk a magunk mögött hagyott századot egy széles medrű fo­lyamhoz is, nevezzük ezt legelvontabb és legáltalánosabb nevén: a gondolkodás, az ízlés, a művészetek modernizációs mozgalmának, s ennek a nagy áramlásnak a sodra még a mi generációnkat is hordozta a hátán. A XX. század magyar törté­nelme alaposan megtanított arra, hogy a népek történetében olykor gyökeres for­dulatok mennek végbe. E fordulatok egy része csak megtörténik velünk, szenvedő alanyai vagyunk, mint az első világháború végével számunkra előálló új helyzetről ez elmondható. Vannak azonban másféle változások is. Olyanok, amelyeket a kö­zösség maga kezdeményezett, maga akart és maga valósított meg. Ezek a fordu­latok bizonyítékai az adott közösség életre valóságának, a körülöttünk átalakuló nagyvilág követelményeihez való alkalmazkodás képességének. Egy ilyen változás vette kezdetét valamikor a XIX. és XX. század fordulóján. Legáltalánosabban tehát a modernség kora eljövetelének nevezhetjük, moder­nizáció névvel láthatjuk el. A modernség nem olyan minőség, amely magától adódik, amely észrevétlenül lopódzik be az életünkbe, amelynek megjelenése semmilyen következménnyel nem jár. Hogy mikor, kivel kezdődött el, kik, mely intézmények, fórumok, közösségek, egyének voltak az elindítói; ebbe most nem érdemes belemélyednünk. Nagy megrázkódtatás, égszakadás, földindulás volt ez, s aki részese volt, azt kimozdította szilárd helyzetéből, alaposan felforgatta, megrázta, összekuszálta, s egészen más rendben rakta össze, úgy, ahogyan ko­rábban ezt maga sem gondolta volna. A modernizáció nem egyetlen heves szélrohamhoz hasonlítható, de még csak nem is olyan, mint egy 20 másodpercig tartó erős földrengés, ami min­dent romba dönt, hanem hosszan tartó, új irányokba vezető folyamat. Ezek az irányok nem láthatók előre, s nem egyszer váratlan, merész kanyarokat vesz­nek, sőt, még szembe is fordulnak a folyamat korábbi szakaszaival. Ezeket a fo­lyamatokat nem lehet uralni, csak rövidebb-hosszabb ideig a sodrukban úszni vagy legjobb esetben hullámaikat meglovagolni. Az ördöngös hullámlovasok egyikét-másikát aztán gyorsan levetette hátáról egy-egy tajték. 419

Next

/
Oldalképek
Tartalom