Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
Utószó: Tverdota György: A Nyugat-konferencia elébe és A Nyugat népe kötet végére
Az írók világában egy folyóirat volt ennek a mozgásnak az elindítója, a Nyugat. Amikor erről az orgánumról és a hozzá kapcsolható irodalmi törekvésekről és teljesítményekről beszélünk, akarva-akaratlan arra a kérdésre válaszolunk, hogy miből lettünk, milyen utat jártunk be addig, amíg mai szellemi diszpozíciónkra szert tettünk. A Nyugattal foglalkozni közvetve önismeretet, önmagunkkal való szembenézést is jelent. Önnön magunkra, eredetünkre tekintünk alá itt - hogy a költő szavát parafrazeáljam. 1908-1941 - A modernkori magyar történelem legválságosabb időszaka: két világháború keretezi, két forradalom, egy ellenforradalom, az ország területe egy jelentős hányadának elveszítése, gazdasági világválság tölti ki tartamát. A magyar kultúrában ugyanakkor az európai kontextushoz történő folyamatos, sikeres alkalmazkodás korszakát is jelentik ezek az évek, szinte hősies küzdelemben a múltba visszahúzó konzervativizmussal és a több irányból támadó modern barbársággal. A Nyugat folyóirat ennek a folyamatnak volt egyik fő motorja, amelynek 1908 és 1941 a születési és megszűnési dátumait jelöli. A fejlett Nyugat felé fordulni és ott a modernség követendő mintáit keresni, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy hazai problémáinkat sikeresebben oldjuk meg. Ilyen horderejű vállalkozás nagyon sokakban kételyeket ébresztett, fenntartásokat szült, ellenséges indulatokat indukált. Sőt, magán a mozgalmon belül is szükségképpen szétágazó irányokat erősített föl. A Nyugat sikerének titka, hogy e nehéz közegben is fenn tudta tartani magát, és hogy nem torlaszolta el a szétágazó belső utakat, hanem türelmesen nyitva hagyta őket. A külső kritika és a belső dilemmák persze nem voltak teljesen indokolatlanok, s ez a körülmény arra készteti a kései kutatót, hogy komolyan számot vessenek a Nyugat útjaival, mint a történelmi magyarság modernizációjára tett sikeres vagy elhibázott, elégséges vagy épp hebehurgyán túlzó, mélyen járó vagy felületes erőfeszítéseivel, az utakkal, amelyek mai önmagunkhoz vezetnek. A folyóirat fényes eredményei, Ady Endrétől Kosztolányin át Weöres Sándorig vagy Szerb Antalig, ugyanakkor bőségesen szolgáltatnak okot e válság-korszakban végbement sikertörténet ünneplésére. Ezért azt az aggályt, hogy a mai szellemi-irodalmi kontextus hasonlít-e a Nyugat korára vagy sem, feléleszthető-e száz év után egy önmagában véve akár legdicsőbb aranykor vagy sem, értelmetlen és a hozzá nem értést leleplező kérdésföltevésnek tartom. A modernizáció rendkívül komplikált, ellentmondásos folyamat, amelynek a Nyugat, amíg élt, csak egyik, bár mindvégig központi szereplője volt. De nem mindig és nem mindenben ez a folyóirat és ez a mozgalom volt a meghatározó. Nem mindenben nekik volt igazuk. A modernizáció legjobb útját nem mindig ők találták meg. A Nyugat egész történetét végigkísérték az ellene folyó támadások, s az útközbeni eredményekben éppúgy nehéz szétválogatni, mi köszönhető a Nyugatnak, és mi az ellenfeleinek, mint abban, amit a folyamat mai állomásán vállalható örökségnek fogadunk el. Nehéz szétválogatni, sőt, az idő haladtával egyre nehezebb lesz. De mi más 420
