Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Bartal Mária: Orfikus impulzusok Weöres Sándor költészetében

az orfikus aktus inverzét nyújtják, de valójában nem lebontják, hanem tovább bővítik a metonimikus mozgások mentén párhuzamos szerkesztésmóddal élő és metaforákban tobzódó szövegvilág szüntelen mozgatásából épülő jelentést, a tagadások által egy egyre bővülő, excentrikus nyelvi teret hozva létre:

„Se part taraja, se tajték irama, se pára tollazata, űrben lengedezem, gát nem nyűgöz, út nem hí tova.

Mint ember-arcúra vájt gyümölcsből mécs sugara, lobogva világítok, senkinek. Mert senki sincs."

(Orpheus)

A tér kiüresítéseként elbeszélt megsemmisülés állapota gyakran él a kiürített tárgy metaforájával:

„eltört a telt csupor és az ecetes bor kifolyt, eltört az üres csupor és az űr, mely benne volt.”

(Medeia)

Ideje nemcsak az egyéni halálé vagy akár a létezők összességének megsemmisüléséé, hanem a még létre nem jött jelentés, a személlyé még nem vált létezők ideje, hasonlóan ahhoz, ahogy Rilke költészetében a nemlét állapota nyelvileg egyszerre épít nemcsak a térbeli, de az időbeli értelemben vett metaforikára is.

397