Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Bartal Mária: Orfikus impulzusok Weöres Sándor költészetében

(tegyük hozzá, hogy a Weöres által fordított és újraírt Gilgames-jelenethez hasonlóan) térbeli metaforák segítségéveljön létre: „Mennek az ösvényen csöndben, mely a földre vezet fel, / árnyboritott, meredek-lejtős, tele sűrű homály- lyal”35 egyirányú, határozott vonalú mozgásként, amelyet már a visszanézés ellentétes irányú mozdulata is blokkol. Weöres költeményét ezzel szemben a bolyongás, kanyargás, szökkenés és a gomolygás személytelenített mozgása uralja. Rilke szövegében Eurydike teste olyan készülő műalkotásként/épületként jelenik meg, amely Orpheus énekéből épül fel és tekintetére omlik össze („s ezzel le nem rontaná / művét, melyet még nem épített/ halandó ember”[Rab Zsuzsa fordítása]36), Weöresnél a nő testének a „por-mélyi királyi pár ...irtózatos arca” által rögzített látványa szintén átesztétizált, időtlenné merevített („testem mint kék-eres fehér márvány pihen”). Orpheus tekintete előtt a „hullámos, eleven agyagedény” csak „már-összetört” voltában, mint „Penészbe, hínárba me- rül[ő]) hulló cserepek tánca” mint illanó látvány jelenik meg, a rilkei vers zárlatához hasonlóan nem tragikus kicsengéssel. A weöresi szöveg számos pontján finoman utal Babits Laodameia című drámájára, amely a nemek ismételt felcserélésével Laodameia történetét Pygmalionéba írja át: a férj teste olyan hideg márvány, amely az érintések nyomán talán feléleszthető. Az agyagedény személytelen képzete, amelybe metonimikusan áttűnik a márványszoboré, olyan tárgyat jelenít meg, amelyben anyaga egykori formáló mozgása tárgyiasul (Eurydike itt is mintegy Orpheus alkotása jön létre), majd Orpheus táncába átíródva mintegy az elmúlás jelévé válik. Minden bizonnyal meghatározónak tekinthető itt a Szonettek Orpheushoz II. részének 18. darabja: „Táncosnő: te minden elmúlás / folyton-eltolása, áthelyezése”37 (Rényi András nyersfordításában). Most nem fogok tudni rá bővebben kitérni, csak utalni szeretnék a test feldarabolásának, illetve a szárnyas, kétnemű, férfi és női test alkotta, Hérak- lésznak is nevezett sárkány, valamint az általa létrehozott őstojás orfikus tartalmaira a Rapszódiákon, amelyek meghatározó, korai orfikához is kapcsolható tartamként épülnek be Weöres számos szövegébe.38

Az ötvenes évek költészetében (például Minotauros, Medeia, Orpheus, Orbis pictus) megfigyelhető a versek ismétlődő kifuttatása egy olyan kísérletre, amely a nemlét állapotát próbálja nyelvileg megalkotni. A tagadás és a tagadás tagadásának metafizikai eljárásai nyomán kiépülő sorok tartalmilag mintegy

35 Ovidius Naso, Publius, Átváltozások, ford. Devecseri Gábor, Budapest, Magyar Helikon, 1964, 286, (10. könyv, 54. sor)

36 „(wäre das Zurückschaun / nicht die Zersetzung dieses ganzen Werkes, / das erst vollbracht wird)”

37 „Tänzerin: o du Verlegung / alles Vergehens in Gang” - Rényi András fordításának forrása, és elemzésem számára is meghatározó gondolatmenete: Rényi András, A gravitáció mint létmetafora : egy motívum a kései Rilke költészetében, Enigma, 1999, 6,18-35, 32-35.

38 Erről bővebben lásd például: Kirk, G. S. - Raven, J. E. - Schofield, M., A preszókratikus filozófusok, ford. Cziszter Kálmán, Steiger Kornél, Budapest, Atlantisz, 1998, 57-65.

396