Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében
de ebből meg hiányzott volna a dobás mint az aktus erőteljesebben cselekvő nyitómozzanata.) Károli ezúttal láthatólag nem szívesen áldozta föl a gyök háromszori ismétlődését, s csak azt áldozta fel belőle, ami már nem fért volna össze az előszavában leszögezett alapelvvel, miszerint lehetőleg bevett és magyaros kifejezésre törekedett. („Az fordításban éltünk, az mennyire lehetett, tiszta igaz magyar szóval, idegen szólásnak módját nem követtük, sőt inkább az mi darabosnak tetszett vagy az zsidó, vagy az deák szóllásnak módjában, annak is kimondásában az magyar nyelvnek szólásának módját követtük.”54) Jóllehet ma kockát vetünk és sorsot húzunk, a „sorsot vetni” századok óta létező kifejezésként mindmáig magyarosan hangzik, s már régen megvolt a Vizsolyi Biblia (1590) korának magyar nyelvében, amint azt a Weszprémi-kódex egy 1512 körüli adata tanúsítja: „az alsóra kedig sorsot vetuen” s ekkori jelentése ’sorsolókocka, -pálca; Loswürfel, -Stäbchen / sorsolás; Losen’.55 A bibliafordítás elméletének újabb tekintélyei által terjesztett (és mások által joggal vitatott) „funkcionális ekvivalencia”56 elve szerint a sorsvetés héber szókapcsolatát a célnyelvben szokásos fordulat szerint lehet másként, például sorshúzásnak is fordítani,57 de hogy e gyakorlati szükségmegoldásként használható tanácsnak poétikai szempontból milyen hátrányai vannak, azt ez a példa világosan szemlélteti. Ugyanis ha az ószövetségi ige cselekvésképét követve vetik vagy ejtik a sorsot, s az valakire esik, az aktus sorsszerűsége egész más, mintha a résztvevők húznák azt. Egyrészt húzás esetén közülük mindenki kihúzná a magáét, s ha nem tudhatná is, hogy mit, azért mégiscsak volna tevőleges része a választásban; amikor azonban vetik a sorsot, akkor az egy személy által fölfelé útnak indított tárgy leesését, azaz a végeredményt tevőlegesen senki sem befolyásolhatja az érintettek közül, immár maga a sorsot vető sem. Ehhez kapcsolódik az a még jelentősebb különbség, hogy az esés igéje számos nyelvben ugyanarról a tőről származik, mint a végzet és a halál szókincsének több fontos eleme, s az esés képzetét (részben épp a sorsvetés hajdani gyakorlata miatt) önkéntelenül társítjuk a végzetszerűséggel és a halállal.58 (Ennek gondolati hagyománya századokon át nyomon követhető: a sorsvetés eszközére leggyakrabban használt bibliai szó, 54 Cároli, [Elöljáró...], i. m. = Szent Biblia..., i. m.\ Vö.: Károli Gáspár válogatott..., í. m., 47. 55 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára: 3, Ö-Zs, főszerk. Benkő Loránd, Budapest, Akadémiai, 1976, 576. 56 Vö.: Waard, Jan de - Nida, Eugene A., Egyik nyelvről a másikra: Funkcionális ekvivalencia a bibliafordításban, ford. Pécsük Ottó, Budapest, Kálvin, 2002.; Prickett, Stephen, Words and the Word: Language, Poetics, and Biblical Interpretation, Cambridge, Cambridge University, 1986, 31.; UŐ., The Changing of the Host = Literary Theory and Biblical Hermeneutics, ed. Fabiny, Tibor, Szeged, Attila József University, 1992, 111-114. 57 Price, Brynmor F. - Nida, Eugene A., A Translators Handbook on the Book of Jonah, Stuttgart, United Bible Societies, 1978, (Helps for Translators, 21), 16-17. 58 Thass-Thienemann, i. m.: 1,193-196. 380
