Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében
Jónás ellen forduló kíméletlenségében („Hé, emberek! Fogjátok és vigyétek / ezt a zsidót!”) fölfedezni vélték már a korabeli (1938) antiszemitizmus babitsi kritikáját.51 Ráadásul a bibliai történet hajósai megmenekülésük után buzgón imádkoznak és áldozatokat mutatnak be, s ezeket a narrátor (kimondva-ki- mondatlanul) helyesli („Annakokáért [ti. a tenger elcsendesedése miatt] azok az emberek nagy félelemmel félék az Urat, és áldozatokat is fogadának az Úrnak”), Babitsnál azonban „könnyelmű áldozatokat fogadtak”, amivel a narrátor leminősíti és hitelteleníti felbuzdulásukat, máris azt sugallva, hogy hamar el fognak feledkezni ígéreteikről. Mindkét betoldott jelző („görcs” illetve „köny- nyelmű”) ugyanazon távolságtartóbb, mondhatni bírálóbb narrátori jellemzésmódba vált, mint a sorsvetés kihagyása. Jeromos annyira csodálta a bibliai történet hajósainak istenfélelmét, hogy 1,14 kommentárjában megilletődve felkiált („Grandis vectorum fides!”52 Milyen nagy e hajósok hite!), amiért azok még saját életveszélyükben is egy másik ember életéért könyörögnek, és azért aggódnak, nehogy annak vére az ő leikükön száradjon; ezzel szemben Babits költeményének hajósain legföljebb megütközni, szánakozni vagy nevetni lehet. Poétikailag nem kevésbé fontos, hogy a költemény szövegében 1,7 kihagyása messzemenően átalakítja azt a szóképi rendszert, mely egyébként (a nyelvek metaforikus összefüggéseinek másféleségéből adódóan) már a héber eredeti és a Károli-fordítás közt szétvált. A kihagyott 1,7 eredetijében háromszor bukkant föl különböző nyelvtani alakváltozatokban ugyanaz a npl (’vet’) igető, s ismétlődéseiből a Károli-fordításnak kettőt sikerült megőriznie s a harmadik cselekvés szoros idetartozását is érzékeltetnie. Pedig Károli nem mindig tartotta fontosnak megőrizni az ilyen szóegyezéseket, főként ha azok közvetlenül egymás után jönnek, sőt olykor mintha a stilisztikai változatosság kedvéért egyenesen törekedett volna rá, hogy megszüntesse őket. (Például 4,6-8 eredeti szövegében mindháromszor ugyanaz a mnh ige jelzi az Úr cselekedeteit, Károknál viszont három különböző ige: készít, szerez, támaszt, ezáltal pedig nemcsak e mondatok jelentése, hanem az egész szöveg történetfelfogása gyökeresen megváltozik.) Azonban 1,7-nél a hajósok előbb azt mondják egymásnak, hogy „jertek, vessünk sorsot” majd „sorsot vetének", végül „az sors esék Jónásra”; az „esék” jelentése közel van ugyan az előző két igééhez, hiszen az ilyenkor feldobott tárgy, melynek mivoltát (kövecske, fadarab, pálca, nyíl) nem lehet pontosan megállapítani,53 kétségkívül esik lefelé, de az esik ige mégsem ugyanabból a tőből jön, mint a vet. (Ennyiben a „vessünk-vetének-vetteték” megfelelőbb lett volna, de az meg nem érzékeltette volna olyan világosan, hogy a fölvetett tárgy leesését a hajósok már egyáltalán nem tudhatták befolyásolni; ugyanígy lehetett volna esetleg a héber ige másik jelentése alapján „ejtsünk-ejtének-ejteték” 51 Melczer, Egy költői..., i. m., 319.; Babits...: Pályakép..., i. m., 101. 52 Hieronymus, Commentarius, i. m., 134. 53 Vő.: Lindblom, Lot-casting..., i. m., 166-167. 379
