Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében
semmiről című darabja azzal végződött, hogy „Minden vágyad az Isten szava benned, / mutatva, hogy merre rendelte menned.” Bár a babitsi Jónás könyve harmadik részének végén Jónás a bibliai történet szellemében vonja le tanulságát: „nincs mód nem menni ahova te küldtél” azért a költemény részleteiben Babits számos eseményt mintha kivonna az Úr közvetlen irányítása alól, s ezáltal óhatatlanul megnövelné a történések evilági okozóinak szerepét. Ezáltal 1,7 kihagyásával a szereplők jellemrajza is megváltozik, azaz Jónásé is, de főként a kormányosé és a hajósoké, ami poétikai szempontból megint elkülöníti a két művet. Bár kétséges állítás, hogy az eredeti történetben Jónás eleinte csak sejthetően lágyszívű karaktere a cselekmény kibontakozásával vonásról vonásra biztosabban és rokonszenvesebben emberségessé válik,47 még kevésbé meggyőző a megítélés másik véglete, miszerint Babits egészében „sokkal előnyösebb színben” tünteti föl hősét, mint a bibliai történet.48 Ugyanis többek közt éppen a kihagyott sorsvetés vonzataként érkezünk döntő jellemzésbeli különbséghez, amikor az eredetiben Jónás nyíltan megmondja a hajósoknak, hogy a vihar lecsendesítése végett őt a tengerbe kell vetniük, ellenben Babitsnál azt kéri, hagyják őt megbújni a hajófenéken vagy tegyék partra. Ugyanakkor a bibliai történet sorsvetési jelenete a rendkívüli vihar okát kutató hajósok istenfélő aggályosságát is jelzi: semmiképp nem akarnának a saját szakállukra dönteni, meggyőződésük szerint a sorsvetés által mintegy megkérdezik az Urat; ennélfogva a jelenet kihagyása már önmagában is az istenfélelmük le- fokozódását vonja maga után. Ráadásul a bibliai történetben a sorsvetés eredménye, majd Jónás bűnvallása, sőt tengerbe vettetésének saját indítványozása után a hajósok még mindig nem dobják őt a hullámok közé, hanem előbb megpróbálnak hajójukkal partra vergődni, hogy élve kitegyék; ezzel szemben Babits költeményében Jónást vallomása után a kormányos azonnal bedobatja, holott itt Jónás nem tanácsolta saját bedobatását, sőt azt kéri, tegyék „egy magányos erdőszélre [...] s az Isten is elfeledjen” Az utóbbi kitétel annak szájából, aki az Úrtól kapott megbízatását is kifejezetten azért akarta megtagadni, mert „rühellé a prófétaságot” szintén nem arról tanúskodik, hogy Babits kedvezőbb színben festené hősét, mint bibliai alaptörténete. Ugyanezt a különbséget erősíti, hogy Babits narrátora leminősítő jelzővel „görcs" hajósokról beszél, ami egy értelmezés szerint „itt: kétségbeesetten, görcsösen kitartó”,49 de ebben a feszült erőlködésben van valami kisszerű, sőt groteszk is. Beállításuk elítélő és némileg parodisztikus voltára jellemző, hogy látták már benne Babits kiábrándulását a tömegekből,50 s a kormányos gyorsan 47 Sternberg, Meir, The Poetics of Biblical Narrative: Ideological Literature and the Drama of Reading, Bloomington, Indiana University, 1987, 318. 48 Reisinger, A Jónás könyve..., i. m., 864. 49 Babits...: Pályakép..., i. m., 86. 50 Ungvári, [utószó], i. m. = Babits, Jónás könyve, i. m., 66. 378
