Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében
irányítsa a figyelmet s ennek nyomán őt kérdezzék meg kilétéről, legföljebb ott miután bevallja, hogy megfutamodásával vétett az Úr ellen, még hozzáteszi, hogy a hajó megmeneküléséért őt a tengerbe kell vetniük, s a hajósok ezután szánják rá magukat (nagy nehezen), hogy bedobják. Csakhogy a bibliai történet hajósainak tudatában mégis sokkal nagyobb jelentősége volt a sorsvetésnek, ugyanis ezen múlott, hogy isteni megerősítést érezhetnek-e, amikor Jónást a tengerbe vetik, azaz (mivel a cet megjelenését nem láthatták előre) a halálba küldik. Figyelemre méltó, hogy Jónást vallomása után nem dobták azonnal a tengerbe, hanem először megpróbáltak a partra jutni vele, hogy kitegyék, mikor pedig ez nem sikerült, s kénytelen-kelletlen a tengerbe dobták, még mindig attól féltek, hogy a nekik nem vétett ember haláláért esetleg őket terhelheti felelősség. Ezért hivatkoztak mentségül 1,14-ben többek közt éppen a sorsvetésre, mégpedig mint istenítéletre, amely által maga az Úr döntött helyettük. „Kiáltának azért az Úrhoz, mondván, kérünk téged Uram ne vesszünk el ez embernek lelkejért, és ne büntess minket ennek ártatlan vérejért, mert te Uram az mint akarod úgy cselekeszel.” Valószínű, hogy az utóbbi tagmondattal a hajósok az események egész idáig vezető folyamát az Úrnak tulajdonították, vagyis (mint kommentárjában Szt. Jeromos tételesen felsorolja): hogy Jónást fölvették hajójukra, hogy a vihar kitört és fokozódott, hogy a sorsvetés által a szökevény kiléte lelepleződött, hogy Jónás megmutatta, mi a teendő, szerintük mindez az Úr akarata szerint történt.25 De ebben az átfogó visszautalásban fontos szerepet kap, hogy a sorsvetést az Úr közvetlen nyilatkozatának tekintették, s ezzel Károli is tisztában volt, mert a Vizsolyi Bibliában 1,14 szövege mellé széljegyzetet fűzött: „Az az, mivel hogy mi ellenönk semmit nem vétkezett, de te tülled az sors által az ő nyelve vallása szerint ez halálra Ítéltetett.” A Karolinái kiemelt jelentőségű tagmondatot („mert te Uram az mint akarod úgy cselekeszel”) már Batizi bibliai költeménye is kihagyta, 1,14 többi részét azonban megőrizte („Kiáltván ezt mondják: »nagy úristen! Kérünk, / Az igaz embernek lelkét ne veszessük, / És ártatlan vérbe mi ne fértesztessünk / Kérünk uram téged, tarts meg őtet velünk!«"),26 ahogy magát a sorsvetést is, mely (ha némileg leminősítő beharangozással is) Kazinczy prózai átiratában is helyet kapott, így Babits költeményén tanulmányozhatjuk először teljes kihagyásának következményeit. Eleinte talán azért is jelentéktelennek hihetnénk ezt a kihagyást, mert bár a purim zsidó ünnep neve (a perzsa eredetű pur szóval) arra a sorsvetésre utal, amellyel a perzsa Ahasvérus (azaz I. Xerxes, Kr. e. 486-465) főembere, Hámán, a zsidók megsemmisítésének hónapját és napját akarta meghatározni 25 Hieronymus, Commentarius in Ionam Prophetam: Kommentar zu dem Propheten Jona, Lateinisch : Deutsch, übersetzt und eingeleitet von Siegfried Risse, Turnhout, Brepols, 2003, 134-137. 26 Batizi, Jónás..., i. m. = RMKT: 2, i. m., 91. 371
