Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Szilágyi Judit: A Nyugat geometriája. Szerkesztők és szerkezetek

gától - lehetetlent!”26 Általánossá vált az a vélemény, hogy „az ő tevékenységét túlságos önkritikája bénította meg”,27 hogy „írnitudásának túlsága átcsuklott az írhatatlanságba.”28 Füst Milán vitriolos, de találó észrevétele szerint: „Ha az egész mindenséget, összes tapasztalatainkat és elgondolásainkat egyetlen gúnyos, könnyed és mégis mélységes szóban össze lehetne foglalni, amely szó aztán olyan lenne, mint egy óriási brilliáns és világítana, mint a nap: ezt az egy szót O. E. talán érdemesítené arra, hogy leírja.”29 A patetikus-kultikus (és egészen hamis) felfogás szerint azért nem írt a Nyugatba, „hogy egyetlen sornyi helyet se vegyen el a fiatalok elől.”30 Tovább fokozva: „az önzetlen irodalmi vezér folyóiratáért mindent feláldozott, pénzt, időt, s ami ennél több, feláldozta saját magában a kifejezést kereső, alkotó írót is.”31 Valójában Osvát a gondolkodás végtelen folyamatában létezett, az írás pedig - véleménye szerint - eltompítja a gondolkozást. „Nemesebb salaktalanul gondolkozni, mint a gondolatot írva meghamisítani.” — vallotta. A befejezett írás, a megvallott vélemény a megállás, a belenyugvás jele. Éppen ezért korai kritikáit, elbeszéléseit, regénykezdeményét megtagadva gyakran hangoztatta, hogy „sokat adnék érte, ha soha semmi írásom meg nem jelent volna.”32 Élete utolsó szakaszában mégis publikált, aforizmái jöttek különböző lapokban. Csakhogy az aforizma, mint a gondolatmenet egyetlen esszenciális pontjára rávillantó műfaj, alapvetően hiányérzetet kelt, továbbgondolásra, kifejtésre sarkall, egyben az életmű-hiány jeleként hangsúlyozódik.

Osvátról tudjuk, hogy még leveleket sem írt, a Nyugat ügyeiben is környezete, közvetlen barátai leveleztek. „Osváttól sem ön, sem más - azt hiszem, soha egy sort nem fog kapni. Feleségével is, ki most távol van, csak sürgöny útján érintkezik.” - avatta be Fenyő, Hatványt még az indulás időszakában.33 Ezért is olyan becses a Babitsnak írt „felfedező” levél. „Levelet kaptam tőle, messze Fogarasba - egy valóságos levelet Osvát Ernőtől! - én persze akkor még nem is tudtam, hogy milyen nagy és ritka dolog ez, jól őrizze, aki kapott tőle!”34 Osvát nemcsak hogy nem írt, de nem, vagy alig-alig is beszélt; ha néha megszólalt, akkor azt is mintegy negálva, visszavonva tette. (A Gellért-esten felolvasott köszöntőjét például úgy motyogta el, hogy a közönség nem hallotta.) Alapvető

26 Sós Endre, Felvillanó arcok, Budapest, Szépirodalmi, 1965,134.

27 Gyergyai Albert, Adalékok a Nyugat történetéhez, Budapest, Szépirodalmi, 1968,145-153.

28 Ignotus, Előszó = Osvát Ernő, Az elégedetlenség könyvéből, Gyoma, Kner, 1930,16.

29 Füst Milán, Teljes napló: 2, sajtó alá rend. Szilágyi Judit, Budapest, Fekete Sas, 1999,127.

30 Móricz Zsigmond, Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője, Nyugat, 1923,11-12, 721-725.

31 Kuncz Aladár, Osvát Ernő, Erdélyi Helikon, 1929, 800-805. - Kötetben: K. A., Tanulmányok, kritikák, Kriterion, Bukarest, 1973, 275.

32 Elek Artúr, Napló jegyzetek Osvát Ernő haláláról = Osvát Ernő a kortársak..., 5. jegyzetben i. m., 457.

33 Fenyő Miksa Hatvány Lajosnak, 1908. május 27. = Levelek Hatvány..., 8. jegyzetben

i. m., 38.

34 Babits Mihály, Emlékezés, Nyugat, 1923,11-12, 726-727.

36