Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében
Ami tehát mindebből a bibliafordító kötelme, az láthatólag a hittételek és vallási szabályok átfogó rendjébe illeszkedik, s egyúttal nyilvánvalóan (a szövegérintkezések tanúsága szerint) magából a Bibliából igazolható. Maga Ká- roli minden jel szerint tisztában volt harmadik számú elvének ószövetségi eredetével; mi több, az „elhajolni jobb kézre, vagy bal kézre” kifejezés, amit használ, elég jellegzetes ahhoz, hogy visszavezessen forrásához Mózes ötödik könyvében: „És tészen téged az Úr fővé [...], ha engedelmes lészesz a te Urad Istened parancsolatának, [...] hogy megőrizzed és azok szerint cselekedjél; És ha el nem térendesz minden ő igéitől, melyeket én ma parancsolok néktek, se jobbkézre, se balkézre járván idegen istenek után, hogy tiszteljétek azokat.” (5 Móz 28,13-14)15 Ugyanez ha nem is a fordításhoz, de a másoláshoz kapcsolódóan megjelenik a király felelősségeként: „És mikor az ő országának székibe ülénd, írja meg magának könyvbe e törvénynek mását, a Lévi nemzetségebeli Papok előtt való könyvből. És legyen az ő nála, [...] hogy őrizze e Törvénynek minden igéit, és a parancsolatokat, hogy azokat cselekedje. Fel ne fuvalkodjék az ő szíve az ő attyafiai ellen, se el ne hajoljon a parancsolattól vagy jobb vagy balkézre”. (5 Móz 17,18-20) Szintén innen származik a hozzáadás és elvevés tilalma: „Ez igéhez, melyet én parancsolok néktek, semmit ne tegyetek, semmit se vegyetek el abból: hogy megőrizzétek a ti Uratoknak Istenieknek parancsolatait, melyeket én parancsolok néktek.” (5 Móz 4,2, 1. még 5 Móz 12,32) Az utóbbi kettős tiltást Károli fordítóként különösen mélyen átérezte, annál is inkább, mert az Újszövetségben, mégpedig a Károli-Biblia legutolsó lapjának végén mindez Jézus bizonyságtételével megerősítve tér vissza („valaki ezekhez hozzá tészen, e könyvben megíratott csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvéjend a könyv prófétálásának beszédiből, az Isten annak részét eltörli az életnek könyvéből” Jel 22,18-19), ami itt közvetlenül a Jelenések könyvére vonatkozik, de helyénél fogva az egész Biblia végkicsengéseként hangzik. Mivel e gondolatmenetekben az isteni igék megőrzése mindig az emberi cselekvés mintájának épségét szolgálja, itt érthetjük meg annak rendkívüli jelentőségét, hogy Károli erőteljesen bírálja a szerinte nem bizonyosan Jeromostól származó Vulgatát, melyben mindhárom vétségre (hozzáadás, elvevés, félrefordítás) bőven lát példát: „az régi Bibliában sokat nem jól és alkalmatlanul fordítottak, sokat elváltoztattak, sokat megcsonkítottak, sok helyen sokat adtak hozzája".16 prophétác es apostoloc által meg íratott szent könyuei [...], ford. Cároli Gáspár, Visol, Mantsko- vit Balint, 1590, reprint kiadás, Budapest, Magyar Helikon, 1981, lapszám nélkül. - Az átírásban többnyire Vargha Balázs elveit követtem, aki azonban rövidítve közli a fordító elöljáró beszédét. - Vö.: Károli Gáspár válogatott munkái, összeáll. Vargha Balázs, Budapest, Magvető, 1958, 39. 15 Erre a bibliai helyre Dr. Bányai Viktória, az ELTE Hebraisztika Tanszékének oktatója, egykori tanárom hívta föl a figyelmemet; szíves szóbeli közlését, valamint dolgozatom héber nyelvi Vonatkozásainak lektorálását ezúton köszönöm. 16 Cároli, [Elöljáró...], i. m. = Szent Biblia...; i. m.-, Vö.: Károli Gáspár válogatott..., i. m., 41-42. 366
