Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében

szakértelem híján nem vagyok illetékes állást foglalni, s a szerző vallásosságának minősítgetése különben is tévútra vinné a műelemzést. Ehelyett érdemesebb felülvizsgálni az eltérő álláspontok közös előfeltevését, hogy „Babits itt, és csakis itt tér el lényegesen a Szentírástól.’’5

Már ennyiből felfigyelhettünk a „lényegi” „lényegesen” „lényegileg” „lényegében” és „lényegbevágó” szavak árulkodó gyakoriságára. Pedig használatuk így önmagában, a lényegkijelölés szempontjának megnevezése nélkül eleve indokolatlan, hiszen azt sugallja, mintha volna (és egyáltalán: lehetne) eredendően adott, minden szempontból vagy egy legvégső szempontból lényeges eltérés, s ehhez rendelkezésünkre állna a lényegesség abszolút kritériuma, amihez képest lényegtelennek ítélhetnénk minden mást. Ráadásul az efféle (hadd nevezzem így) módszertani esszencializmus nemcsak elvileg téves, hanem gyakorlati következményeiben is káros: ugyanis kimondván vagy feltételezvén, hogy Babitsnak csak egyetlen cselekménymódosítása lényeges, s ezáltal közvetve lényegtelennek minősítvén a többit, a kiemelt mozzanat meghatározása után a bibliai történettel való összehasonlítás jobbára véget is szokott érni, azaz a két szöveg viszonyának taglalása kimerül ennek az egyetlen különbségnek szemügyre vételében és főként értékelésében. Ha netán valaki mégis említett további eltérést, például azt, hogy míg a bibliai Jónás „önként ajánlja magát áldozatul a tarsisi hajósoknak” Babitsé „nem áldozza fel magát”6 vagy hogy Babits Jónása egyenesen hazugsággal vádolja az Úristent s ennek kontextusa logikai elemzést kíván,7 az ilyen felvetéseket a szakirodalom nem fűzte tovább. Mint az irodalmi szövegek vizsgálatakor többnyire, az esszencializmus tehát itt is megbosszulta magát, azaz a lényeges kijelölésével hajlamossá tett a kijelöltre szorítkozni, a többit pedig mellőzni, elzárni a kutatás elől, majd elfelejteni. Szemellenzői közt nem derülhetett ki, hogy mennyi más, látszatra talán kisebb, de poétikai és világképi szempontból nagy horderejű eltérés van még a két szöveg közt. Talán ezért lehetséges, hogy a mű megjelenése után hét évtizeddel a gazdag szak- irodalomban még mindig nem találni olyan elemzést, amely mondatonként összehasonlítaná a két szöveget, kimutatva, mi mindenben különbözik Babitsé a bibliaitól. Nyilván ezért is kerülhetett be 1979-ben a nemzetközi szakiroda- lomba, hogy Babits műve egyetlen mozzanat kivételével sorról sorra híven követi a bibliai történetet („Ce Livre de Jonas - de ligne en ligne fidéle á la Bible sauf une, l’abolie”), s ezért lehetséges, hogy e légből kapott állítást, melyet már

Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára, szerk. Kelevéz Ágnes, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum - Népművelési Propaganda Iroda, 1983, 56-58, 62-63.

5 Babits...: Pályakép..., i. m., 104.

6 Ungvári Tamás, A Jónás könyváré'/: [utószó] = Babits Mihály, Jónás könyve, Budapest, Magyar Helikon, 1961, 65-66.

7 Fáj Attila, A Jónás-téma a világirodalomban, Róma, Tip. D. Detti, 1977, 74-77.

362