Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Tverdota György: A Nyugat és a Nouvelle Revue Franţaise első két évtizede
nagyhatalomnak számító Franciaországban ellenben a háború egy sor irodalmi fórumot elkaszált, köztük az NRF-et is. Az okok összetettek, de egyikük gondolkodás nélkül belátható: Franciaország frontország volt. A németeknek majdnem sikerült Párizsig eljutni, mint 1870-ben. Magyarország nem volt frontország. A Kárpátokba betörtek az oroszok, de visszanyomták őket. Erdélybe bevonultak a románok és akkor német segítséggel kiszorították őket. Budapest nélkülözött a háború közepétől fogva, de békében élt. Vegyük föl a szálat abban a pillanatban, amikor az NRF 1919-ben újraindult. Azaz hogy induljunk el visszafelé a húszas évek végéről. 1928-1929-ben töltötte be a két folyóirat huszadik életévét. Ez alkalomból mindkét fórum mérleget készített az eltelt két évtizedről. Albert Thibaudet, a lap belső munkatársa Aprés vingt ans címmel írt mérleget.13 A Nyugatot illetően érdemes egy olyan visszatekintést idéznünk, amelyet egy, az induló Nyugat lelkes támogatói közé tartozó, de idő közben a folyóirattól eltávolodott írástudó, Németh Andor készített — A Toll című lapban - a folyóiratról, Egy elöregedett folyóirat címmel.14 Már csak azért is megtehetjük ezt, mert magában a Nyugatban nem találunk önértékelő visszatekintést. Thibaudet mérlege az NRF-rő\ pozitív, a Némethé a Nyugatról negatív, legalábbis ami a magyar folyóirat közelmúltját és jelenét illeti. Németh írását az teszi különösen érdekessé, hogy a Nyugatot a Nouvelle Revue Franţaise-zel hasonlítja össze, és ahhoz képest marasztalja el. Németh a következőképpen foglalja össze ennek „az előkelő, fehér-piros fedelű folyóirat”-nak a húsz évét: „néhány irodalmi szektáriánus alapította, akiket a mesterség komoly kultuszán kívül semmi a világon nem fűzött s nem fűz azóta sem egymáshoz. A legösszeférhetetlenebb elveket valló »petite chapelle« - ahogy a franciák az efféle irodalmi különítményt nevezik - tagjai, a puritánságát nihilizmussal váltogató Gide, a fanatikusan katolikus Claudel, az arisztokratikus Giraudoux és Charles Louis Philippe, a proletár, legfeljebb csak egy tekintetben értettek egyet: abban a kérlelhetetlenségben, amellyel majdnem negyedszázadon át, külön-külön mindegyik kifejezésre juttatta a maga kontú- rozottan éles, erkölcsi, világnézeti vagy ha csak művészeti meggyőződését is. Ezt az erkölcsi rigorizmust egy életre vállalni s egy havonta megjelenő folyóirat hasábjain következetesen keresztül is vinni úgy, hogy a lap érdeklődés hiányában ne csak be ne szűnjön, de első számától a tegnapiig friss és olvasásra csábító maradjon, csak nagyon fejlett értelmű és ízlésű társadalomban lehetséges”15 A két folyóirat összehasonlítására az indulásuk idejének egybeesésén túl az is feljogosította a magyar kritikust, hogy - ahogy ő fogalmaz - két „hasonló elgondolással megindított” lapról van szó. S az indulás éveinek ez a húszas évek végéről visszatekintve közösnek látszó iránya késztette Némethet arra, hogy 13 Thibaudet, Albert, Aprés vingt ans, NRF, 1929, 3, 366-374. 14 Németh Andor, Az elöregedett folyóirat, A Toll, 1929,7, 25-26. 15 Uo. 350
