Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Margócsy István: Petőfi a Nyugatban
volt, nem lehetett más jelentős tekintélyű irodalmi mozgalom vagy irányzat, melynek súlya akár csak közelítően is vetekedhetett volna a Petőfi-Arany hagyományéval - az az irodalmiság, az ún. nép-nemzeti irodalom, melynek hivatalos képviseletében kiépülhetett a magyar történelem első nagyszabású, Beöthy Zsolték és Rákosi Jenőék által vezetett represszív irodalompolitikája, (mely persze represszivitását tekintve a huszadik század további tanulságaihoz képest egyáltalán nem lehetett igazából brutális), nemcsak esztétikai értékeit, nemzeti-ideológiai fontosságát, hanem egyediségét és kizárólagosságát tekintve is egyeduralkodó volt (akár még az irodalmi ellenzék számára is), melynek nem volt sem tényleges, sem elképzelhető alternatívája: egyszerűen nem lehetett más érvényes és hatásos irodalmi halmazra hivatkozni. Mikor az induló Nyugat, valamilyen szempontú irodalmi megújulást vagy másságot hirdetett meg, s a hagyománnyal szemben alternatív gesztust kezdeményezett (jelen szempontból mindegy, hogyan is ítéljük meg ma ennek a változtatási igénynek a mibenlétét), saját legitimációja érdekében nem mutathatott rá semmilyen más irodalmiságra: a „tiszta” nyugatosság, azaz a külföldi példák kizárólagossága a magyar irodalom nemzeti beágyazottsága révén a legradikálisabb újítók számára is elképzelhetetlen volt (lásd pl. a német irodalmi hagyomány megújulására hivatkozó Lukács György-Balázs Béla-frakció elszigetelődését!),16 a Petőfi-Arany- iskola előtti irodalom pedig eddigre már az élő olvasáskultúra részére jobbára olvashatatlan történeti iskolai halmazzá soványodott, akkor is, ha egyes figuráit, mint pl. Csokonait, elsősorban persze sorsa révén, kultikus újraélesztő gesztusokkal próbálták volna bevonni az eleven irodalmi diskurzusba. S ha a nép-nemzeti irodalom hivatalos vezetői általában azzal vádolták is a Nyugatot, hogy - nem mindig tisztázott szempontok alapján - elárulták volna ezt az irodalmi hagyományt (mint ahogy valóban minden legcsekélyebb újításra is rendre úgy reagáltak, hogy a Petőfi-Arany-ideált kérték számon a maga történetiségében, akár ideológiai, akár esztétikai, akár egyszerű formai, sőt: versformái kérdésekről esett is szó), akkor még az újításra felesküdött Nyugatnak sem maradt más választása, minthogy épp az újítást tették meg a követendő hagyomány alapjául, a Petőfi-féle irodalomnak nem konzervatív nemzeti értékőrző mozzanatát vagy ideológiáját, hanem irodalmi és stilisztikai megújító gesztusát vélték az „igazi” nép-nemzetiség legfontosabb mozzanatának, hogy annak révén, miszerint a konzervativitásra törő hivatalosságtól elvitatták (ma természetesen mondhatjuk: joggal) ennek az „újító" hagyománynak képviseleti jogát, önmagukat tették a megéledő hagyomány megtestesülésévé. Mikor pl. Ignotus vitacikket írt a perzekutor-esztétika vagy akár személyesen a miniszterelnök Tisza István irodalom-felfogása ellen,17 mikor Ady „meg nem alkuvó” módon 16 Ehhez lásd: Fehér M. István, A Nyugat és a filozófia, Irodalomtörténet, 2009, 1,19-48. 17 Ismeretes, hogy Ignotus cikkgyűjteményének első nagy fejezete A perzekútor-esztétika címet viselte. Lásd: Ignotus, Kísérletek: Czikkek és képe, Budapest, Nyugat, 1910. - Maga a ki292
