Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Margócsy István: Petőfi a Nyugatban
prezentálta Petőfi életét és életművét, akkor mindnyájan a hagyomány zavartalan folytonosságát állították - jóllehet ma azt kell, hogy lássuk és mondjuk, hogy az ö gesztusaiknak és törekvéseiknek valószínűleg csak legáltalánosabb, legabsztraktabb formális tipológiája hasonlítható össze a nagynak mondott elődökével. Különös helyzet alakult így ki: a szembenálló felek mindketteje ugyanannak az irodalmi halmaznak folytatójaként tekinti önmagát, s ellenfelét ugyanazon anyagnak lényegében ugyanolyan módszertani feldolgozása során tekinti minden szempontból illegitimnek. Illusztrációként hadd idézzem Ignotus vitacikkét Mikszáth Kálmánnal szemben - az itteni érvelés logikája fényesen mutatja e szembenállásnak furcsa megalapozottságát és ugyanakkor megalapozatlanságát. „Olyasmit olvasok, például - s legújabb magyar irodalomtörténet gyanánt - hogy a Nyugat köre szakított a nemzeti iránynyal s hadat izent az Arany Jánosban megtestesült nemzeti hagyománynak. Nem tudom, tudja-e e vád írója, s tudja-e kiadója, a Révai-Lexi- kon, hogy nyomban kinyomatása percében minő értéktelen sajtpapirossá avi- tották ez értelületlen s a valóságot megtagadó állítással az ő lexikonukat. A nem tudás nem mentség, s aki irodalomtörténetet ír, köteles ismerni azt az irodalmat, amelyről Ítél. Aki a Nyugat mozgalmáról ír és Ítél, kivált véglegesen itél, annak kötelessége tudni, hogy a tehetség, a hivatottság, az igaz és egyéni művészet tiszteletével természetesen kifejlett a Nyugat körében olyasmi, amit csak Csokonai- meg Vörösmarty- meg Arany-kultusz névvel lehet jelezni, - hogy ha ez vagy az az író elvétve különvéleményt mondott, amaz vagy emez a rajongás állt vele vitába saját sorainkból, - hogy Petőfi és Arany két művészeti felfogásnak zászlófelirása költőink közt, kik felfogásukban különbözhetnek, de nem e felfogások kölcsönös tiszteletében, s hogy nevezetesen nincs hivebb és értőbb követése Arany Jánosnak, mint követni őt abban, ami művészetét halhatatlanná teszi: a művészi eredetiségben, újságban és függetlenségben.”18 Láthatjuk: Ignotus e mondatokban természetesnek és kétségbe vonhatatlannak tekinti, hogy a nagy elődökkel szemben tanúsított nyílt és kimondott tisztelet egyben a teljes hagyomány folytatásának és folytathatóságának törés nélküliségét is bizonyítaná, míg teoretikus ellenfelének tartalmi és formai ragaszkodását a több évtizede állandóságot élvezett kánon zavartalanságához és megzavar- hatatlanságához úgy titulálja, mintha minden konzervatív számonkérő gesztus oly ismerethiányból vagy tapasztalatlanságból eredne, mely vagy az éppen ma születő irodalmat tekinti semmisnek, vagy pedig nem lenne tisztában az irodalom időbeli mozgásának és átalakulásának általános törvényeivel. Különös figyelmet érdemel, hogy e nagyszabású, nagyon éles, de rendkívüli módon egymásra és egymás nézeteire utalt szembenállást csak egy valaki, a nafejezés először az Utóirat: A magyar kultúra és a nemzetiségek című cikkben olvasható: 54-57. - Tisza István elleni cikke pl.: Az úr az irodalomban, Nyugat, 1912, 4, 379-382.; stb. 18 Ignotus, A Nyugat körül, Nyugat, 1916,4, 246-248. 293
