Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Margócsy István: Petőfi a Nyugatban

prezentálta Petőfi életét és életművét, akkor mindnyájan a hagyomány zavar­talan folytonosságát állították - jóllehet ma azt kell, hogy lássuk és mondjuk, hogy az ö gesztusaiknak és törekvéseiknek valószínűleg csak legáltalánosabb, legabsztraktabb formális tipológiája hasonlítható össze a nagynak mondott elődökével. Különös helyzet alakult így ki: a szembenálló felek mindketteje ugyanannak az irodalmi halmaznak folytatójaként tekinti önmagát, s ellenfelét ugyanazon anyagnak lényegében ugyanolyan módszertani feldolgozása során tekinti minden szempontból illegitimnek. Illusztrációként hadd idézzem Ignotus vitacikkét Mikszáth Kálmánnal szem­ben - az itteni érvelés logikája fényesen mutatja e szembenállásnak furcsa meg­alapozottságát és ugyanakkor megalapozatlanságát. „Olyasmit olvasok, például - s legújabb magyar irodalomtörténet gyanánt - hogy a Nyugat köre szakított a nemzeti iránynyal s hadat izent az Arany Jánosban megtestesült nemzeti ha­gyománynak. Nem tudom, tudja-e e vád írója, s tudja-e kiadója, a Révai-Lexi- kon, hogy nyomban kinyomatása percében minő értéktelen sajtpapirossá avi- tották ez értelületlen s a valóságot megtagadó állítással az ő lexikonukat. A nem tudás nem mentség, s aki irodalomtörténetet ír, köteles ismerni azt az irodal­mat, amelyről Ítél. Aki a Nyugat mozgalmáról ír és Ítél, kivált véglegesen itél, annak kötelessége tudni, hogy a tehetség, a hivatottság, az igaz és egyéni művé­szet tiszteletével természetesen kifejlett a Nyugat körében olyasmi, amit csak Csokonai- meg Vörösmarty- meg Arany-kultusz névvel lehet jelezni, - hogy ha ez vagy az az író elvétve különvéleményt mondott, amaz vagy emez a ra­jongás állt vele vitába saját sorainkból, - hogy Petőfi és Arany két művészeti felfogásnak zászlófelirása költőink közt, kik felfogásukban különbözhetnek, de nem e felfogások kölcsönös tiszteletében, s hogy nevezetesen nincs hivebb és értőbb követése Arany Jánosnak, mint követni őt abban, ami művészetét hal­hatatlanná teszi: a művészi eredetiségben, újságban és függetlenségben.”18 Lát­hatjuk: Ignotus e mondatokban természetesnek és kétségbe vonhatatlannak tekinti, hogy a nagy elődökkel szemben tanúsított nyílt és kimondott tisztelet egyben a teljes hagyomány folytatásának és folytathatóságának törés nélkülisé­gét is bizonyítaná, míg teoretikus ellenfelének tartalmi és formai ragaszkodását a több évtizede állandóságot élvezett kánon zavartalanságához és megzavar- hatatlanságához úgy titulálja, mintha minden konzervatív számonkérő gesztus oly ismerethiányból vagy tapasztalatlanságból eredne, mely vagy az éppen ma születő irodalmat tekinti semmisnek, vagy pedig nem lenne tisztában az iroda­lom időbeli mozgásának és átalakulásának általános törvényeivel. Különös figyelmet érdemel, hogy e nagyszabású, nagyon éles, de rendkívüli módon egymásra és egymás nézeteire utalt szembenállást csak egy valaki, a na­fejezés először az Utóirat: A magyar kultúra és a nemzetiségek című cikkben olvasható: 54-57. - Tisza István elleni cikke pl.: Az úr az irodalomban, Nyugat, 1912, 4, 379-382.; stb. 18 Ignotus, A Nyugat körül, Nyugat, 1916,4, 246-248. 293

Next

/
Oldalképek
Tartalom