Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Schiller Erzsébet: A kortárs képzőművészet megjelenési módjai a korai Nyugatban
találta az őt ihlető tájat, mintegy eggyéolvadva vele, a színekkel, formákkal, árnyékokkal elmondható lényegét akarja lefesteni. A probléma a nagybányai kérdésekkel rokon. „A festészet célja” - írja Réti István a nagybányai iskoláról szóló könyvében - „Ferenczy és akkor külföldön is a leghaladottabb művészek felfogása szerint, elsősorban, sőt talán csupán: a festői tartalom kifejezése, az, ami a valóságban szemünk számára jelenik meg, de nem dologi, tárgyi jelentésében, hanem formáiban, színeiben stb., szóval vizuális hatásában.”17 A regényben Vaymárt festés közben lepi meg Ilona, a festő feleségének unokahúga. Lelkében és adottságait tekintve a nő is művész, kitűnően zongorázik. Még maguk sem veszik észre, hogy valójában szerelem szövődik köztük, amikor másnapra a festő meghívja a nőt, hogy üljön modellt a galagonyabokor előtt, tulajdonképpen csak azért, hogy egy piros foltként szolgáljon a képen, ahogy ezt majd később a nő maga megfogalmazza. Az, hogy a kép jól sikerül, részben annak a végigvitt festői elvnek köszönhető, hogy a kép előzetesen átgondolt, részletes elképzelésével kell a vászon elé ülni. Festés közben az az érzés is hatalmába keríti Vaymárt, hogy „egyvégtében, pihenés nélkül meg tudná csinálni a képet” - ami az impresszionista Rippl elveinek is megfelelő egyszerre festés eszménye is lehet. Másrészt a kép elgondolásához szüksége volt a piros foltra: a színre és a megértő múzsára. Mikor kész a kép, Ilona megérzi, hogy a színek összehangolása a téma, ez sikerült, ettől van tartalma a képnek. A mester, Szilaveczky szájából is elhangzik az ítélet: „tökéletes színmegoldás, tiszta, igaz művészet” A kiállításon az egyik látogatónak az az egyetlen kifogása a kép ellen, hogy nem vehető ki rajta a nő arca. Milyen képet festhetett Vaymár? Mit láthatott maga előtt Schöpflin és olvasója - akit a szerző egy-egy pillanatra nézővé akart tenni? Mivel tökéletes „fordítás” természetesen nem lehetséges, valami előzetes vizuális élményre a verbálisán leírt kép látásához nyilván szükség van. Ahhoz, hogy lássuk Vaymár képét, valószínűleg a nagybányaiak, illetve az abból az iskolából érkező festők és a Nyolcak képeinek benyomását kell őriznünk, illetve felismernünk magunkban. Ilyesféle képeket például - Balla Béla: Tanya Parkban; Balla Géza: Nagybánya; Czigány Dezső: Fehérruhás lány; Nagy Oszkár: Napsütésben a domboldalon; Vaszary János: Séta a parkban. Ha a könyv címét azonosítjuk a kép címével, tehát egyszerre olvassuk két címnek, akkor akár az egész regény egy nagy ekphrasisként is olvasható - keletkezik egy kép, ez lassan kibontakozik az elbeszélői leírásból, a hősök beszélgetéséből, reakcióiból; a képnek a háttértörténete maga a regény, az élet mint ihlető forrás. Tehát mindaz, ami a regényben történik, nem hagyja érintetlenül a képet, mintegy rajta van. Csak a játék kedvéért idézek egy olyan képet, amely a cselekmény egyik fázisa is lehetne, ha képként látnánk, de ha tetszik, 17 Réti István, A nagybányai művésztelep, Budapest, Kulturtrade, 1994, 15-16. 269
