Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Schiller Erzsébet: A kortárs képzőművészet megjelenési módjai a korai Nyugatban
eddig teremtett a fogalmak világában.”13 Mindenképpen érdekes - még mindig a szerző felől szemlélve hogy az elsősorban kritikus Schöpflin, aki műkritikát szinte soha nem írt, bizonyos művészeti kérdéseket, legalábbis a művész és az érteden, érzéketlen környezet problémáját egy festő és alkalmi modelljévé vált, szintén kibontakozni vágyó fiatal zongorista nő szerelmi történetén keresztül mondja el. Kosztolányi kulcsregényként olvasta, a kritikust kereste és találta meg benne: „Ami furcsa és megfoghatatlan, a művészet kapcsolódása a mindennapi eseményekkel, az itt egyszerű és érzékletes. Ez pedig igazi érték. Mert nemcsak a vér különös nedű, hanem a tinta is.”14 Vér és tinta - Kosztolányi a festékről nem beszél. Pedig nem érdektelen a regényben a tehetséges, fiatal író és a festő barátsága, amely nemcsak a közös szellemi kitaszítottságon, hanem egymás gondolatainak, az alkotásaikban kibomló törekvéseiknek megértésén alapul. A fiatal vidéki író versét különben elfogadta a legnevesebb fővárosi lap, az Európa, amelybe a vidéki kávéház firkászai is mind be szeretnének kerülni — ez a Nyugat lehet. A regény címéről, főként ha tudjuk, hogy egy festő a főszereplője, Szinyei Lila ruhás nőjére asszociálunk, Vaymár mesterének, Szilaveczky alakjának pedig Szinyei lehetett az ihletője - erre Kenyeres Zoltán is utal.15 Ugyanakkor egyes képcímek Szinyein kívül más festőket, más irányzatokat is sejtetnek. A pirosruhás nő a regény ideje alatt megfestett kép címe és az egyik főszereplő attribútuma is. A regény központi szála, amely minden egyéb cselekmény- szálat is magára gombolyít, egy kép elkészülése, amelynek tanúi vagyunk. Vaymár Sándor rajztanár a regénybeli Óvár dombjain festeget a nyári szünetben. A regényt akár több szinten is olvashatjuk ekphrasisként - sőt, ha így olvassuk, talán közelebb jutunk ahhoz, ami árnyalhatja, hozzáadhat valamit a Kosztolányi által emlegetett kulcsregény jelleghez. Az ekphrasis ebben a regényben a főszállal van összefüggésben,16 sőt, mondhatjuk: erről szól a regény. Az ekphrasis legkézenfekvőbb formája itt az elképzelt kép leírása. Egy plein air-képről van szó, amelyet látunk a festő szemével, a kép készülése során modellé, majd kedvessé váló nő szemével, később a festő kiállítására látogatók véleményét is hozzátehetjük vizuális elképzelésünkhöz. Mivel egy éppen készülő képről van szó, a képleírások ennek megfelelően fragmentálisak és változó tartalmúak. Vaymár a képpel egy őt és még mesterét is régóta foglalkoztató festői problémát akar megoldani, amelyen folyamatosan gondolkozik, de megfesteni csak akkor tudja, ha a megfestendő táj ugyanazt a képét, ugyanazokat a színárnyalatokat mutatja, mint amikor rátalált a helyre. Mit is keres Vaymár? Miután meg13 Kosztolányi Dezső, Schöpflin Aladár, Nyugat, 1921, 8, 633-634. 14 Uo„ 634. 15 Kenyeres Zoltán, Schöpflin Aladár: A pirosruhás nő = K. Z., Korok, pályák, müvek: Válogatott tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 2004, 283-292. 16 Az ekphrasisnak erről a fajtájáról lásd pl.: Tar, i. m. 268
