Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT 1908-1919 - Schiller Erzsébet: A kortárs képzőművészet megjelenési módjai a korai Nyugatban

vállú fiatal filozófus ballag, sétál... (a mozdulata briliáns) és a szemei sóvárogva magukba isszák a rózsaszínű lány édes, nyílt tekintetét, a lány mellett a rózsaszínű nővére mindent tud és a földre néz, hátul még két nem fontos ember jön: kísérők.” A mellérendelő szerkezetekből álló, hosszú, egymondatos képleírás mintha a minimálisra akarná korlátozni azt a különbséget, amivel minden képleírásnak szembe kell néznie, tehát hogy a látvány egyidejűségét a szöveg csak lineárisan tudja visszaadni. Ugyanakkor regényről beszél - a kép mögötteséről, vagy akár a képről mint történetről,10 a látványként ugyan egyidejűleg előttünk lévő, de mégiscsak epikus, azaz irodalmi lényegről. Pár héttel korábban jelent meg Füst esszéje Gondolatok vázlata a külső és belső szemléletről címmel, amelyben a külső vagy a belső látástól vezérelt művész alkotásainak különbségét mutatja be - helyenként segítségül híva a képzőművészetet. Itt a belső szemléletből táplálkozó művészet egyik forrása tulajdonképpen az az „öngyötrő lehatolás” amivel Gulácsyt jellemzi - a Gondolatokban ez a művészet „önbírálatból, (az u. n. önkínzásból), a folytonos és körök szerint befelé haladó [...] önmegfigyelésből, önítélkezésből származik”11

A kritikában működtetni kívánt szépirodalmi igényű képleírás persze kudarcot is vallhat. Szép Ernő egy rövid írásban számol be a kecskeméti művésztelepen töltött két hónapjáról.12 Mintha úgy érezné, hogy erről a témáról csak „festői” módon lehet szólni. Az előtte keletkezett képekről nincs kedve írni, inkább a környezetet, a festőiskola hangulatát igyekszik megragadni, így az ott élő művészek között eltöltött idő benyomásait írja le. De ehhez tulajdonképpen megfest egy képet, egy rokokó hangulatú ekphrasist küld a szecessziós Kecskemétről csengős báránykákkal, rózsaszín angyalokkal, tiszta kis ligettel, egymást szerető emberekkel. Az olvasó nem jut lényegi tudás birtokába.

Egyetlen valóban szépirodalmi példát szeretnék hozni egy olyan összetett ekphrasisra, amelyről azt gondolom, hogy a nyugatos képzőművészeti szemlélet egyik közvetítője. Schöpflin Aladár első regényéről, A pirosruhás nőről van szó, amely az eddig tárgyalt időszaknál ugyan valamivel később keletkezett, de a háború előtti években játszódik.

Schöpflin ebben a regényében a verbális és a vizuális művészet egy izgalmas találkozását választja a regény szerkezetének alapjául. A regény első látásra a századfordulós művészregény hagyományát folytatja. És persze bizonyos szempontból így is van: főszereplője egy festő, aki a kisvárosi rajztanári állás helyett az alkotóművészet útjain szeretne járni. Kosztolányi a szerző felől közelíti meg a regény titkát: „A kritikust kerestem benne, aki új anyagban dolgozik, és tudatosan, vagy tudattalanul jellemzi magát, más oldalról világítja meg azt, amit

10 Ahogy ezt később a narratív képelmélet is teszi.

11 Füst Milán, Gondolatok vázlata a külső és belső szemléletről, Nyugat, 1909,15,120.

12 Szép Ernő, A kecskeméti festők, Nyugat, 1912,18,464-465.

267