Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Földes Györgyi: Színek, illatok, szimbólumok. Babits érzetesztétikája
amelyet Baudelaire a saját nyelvére ír át, amikor a korreszpondanciák rendszeréről, illetve a zene és a tér közötti kapcsolatról beszél.33) Bár Wagner esztétikája és operái nem véletlenül ihlették meg Baudelaire-t (maga Nietzsche például a zene nélküli Wagnernek tartotta; a wagneri érzékenység francia megtestesülésének), a zeneszerző hatása a recepcióban mutatkozó kezdeti értetlenség után az egész szimbolista esztétikában meghatározónak mondható. Mint Bertrand Marchal írja, ez az újonnan kialakuló irányzat vulgarizálta a wagneri mitológiát, s az ilyen formában hatott ösztönzőleg a szimbolista képzeletre; s ugyancsak vulgarizálta a zeneszerző esztétikai nézeteit a zene és a költészet kapcsolatát illetően, amikor azt állította, képes teljességgel megvalósítani - sőt már meg is valósította - a totális művészet ideálját. Wagnert nem is annyira zenésznek, hanem vallásalapítónak tekintették, tiszteletére Mallarmé, Verlaine, René Ghil, Stuart Merrill, Charles Móricé, Charles Vignier, Teodor de Wyzewa és Édouard Dujardin írt szonettet. Az 1885-ben a francia Dujardin és az angol Chamberlain által életre hívott Revue wagnerienne című folyóirat jelentősége inkább az irodalmi életben mérhető, gyakorlatilag a francia szimbolizmus egyik meghatározó orgánuma volt.34 Ők a szintézisművészet megteremtését eleve a költészet felől vélték megvalósíthatónak, melynek szüksége van egy médiumra, egy új nyelvre, annak pedig alapvető eszköze a szimbólum: ezen pedig egyfelől értettek egyfajta sajátos metaforát is, az allegóriával szembenálló, a képet és mögöttes tartalmát teljesen fuzionáló alakzatot, de gyakran ennek működési mechanizmusát a zeneiséggel magyarázták, illetve a hangzásnak más érzetekkel való összeolvadásával. Innen például René Ghil esztétikai kísérletei a nyelvi hangszerelést és a színes hallást illetően, amelyekre hatott Rimbaud magánhangzó-szonettjének alapgondolata is. Eszerint a verssort alkotó hangzók egyrészt korrelálhatok színekkel is, másrészt pedig zeneiségük nemcsak úgy általában fonetikai sajátosságaikat (mély-magas, zöngés, zöngétlen stb.) és összecsengetésük módját tekintve mérhető, hanem ezek mindegyike valamilyen hangszernek felel meg; a költőknek pedig a diszkurzív nyelvvel való elmondhatatlan érzékeltetésére zeneszerzőként, a komponálás matematikai elveken való szabályai szerint kell eljárniuk. Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy Babitsra közvetlenül hatottak volna a szimbolista iskolának a korreszpondancia elvére épülő poétikai kísérletei (olyannyira nem, hogy egy 1904-es levelében Verlaine-t, Mallarmét, Maeterlincket, Moréast, sőt Rimbaud-t is „halálosan unalmasnak és meglepően ostobának" minősítette).35 Ő valóban kedvence, Baudelaire nyomán indult el 33 (F. Gy. fordítása) - le Rider, Jacques, Nietzsche en France: De la fin du XIXesiécle au temps présent, Presses Universitaires de France, 1999, (Perspectives Germaniques), 11-18. 34 Marchal, i. m., 45-47. 35 Babits Mihály Kosztolányi Dezsőnek, [Szekszárd, 1904. szeptember 15] = Babits Mihály levelezése 1890-1906, i. m., 109-113. 261
