Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Földes Györgyi: Színek, illatok, szimbólumok. Babits érzetesztétikája
idéz két olyan sort, amelyek az érzések kvintesszenciáját fejezik ki korreszpon- dancia útján, miközben az angol költőről szóló tanulmányában annak egyik kedvencének, Szapphónak a költészetét - mintegy jellemezve Swinburne-t is - így határozza meg: „Sappho költői töredékei csupa jég és tűz”.28 Visszatérve az általunk elemzett versre: a két Minnesänger látszólag tehát kétféle szenvedélyt, és ugyancsak kétféle szépségeszményt énekel meg, az ikerversekként egy cím alá helyezett szövegek azonban komplementer párként állnak egymás mellett. Ha a Nietzsche-hatásra gondolunk, látnunk kell, hogy az apollóni és a dionüszoszi szemlélet együtt egyfajta szintézist alkot, s ezzel párhuzamosan Baudelaire ambivalens szépség-fogalma is egybejátszatható a vers két felével, különösen, hogy azok megszólítottja azonos személy: a lovagok által megénekelt hölgy ekképpen válik az örökkön kétarcú szépség földi megtestesítőjévé. (Emlékeztetőül: A Himnusz a Szépséghezben a Baudelaire által megénekelt Szépség „csodaszörny, rémítő, üde, szent”, egyszerre „Isten angyala” és a „Sátán szirénje”.)29. S egy még erősebb Baudelaire-párhuzam az első részhez, Wolfram énekéhez: a francia költő későbbi múzsáját, madame Sabatier-t a középkori himnuszok hangján dicsőítette, annak tömjénillatát mint szentségének attribútumát jelölve meg ( Himnusz).30 A legérdekesebb párhuzamnak azonban az mutatkozik, hogy Babitsot egy operaházbeli Tannhauser-előadás ihlette meg,31 márpedig Baudelaire abban a nagyszabású elméleti írásában idézi - az esszében Babits által szintén citált - Kapcsolatok című szonettet, amelyet a Tannhäuser 1861-es párizsi bemutatója alkalmából részint kritikaként írt, s amely Wagner totális színház-koncepciójával kapcsolatban diszkurzív módon is kifejti az egyetemes analógia elvét: „az igazán meglepő az lenne, ha a hang nem lenne képes arra, hogy színt sugalljon, a színek nem lennének képesek zenei képzetek felkeltésére, és a hang és a szín alkalmatlan lenne gondolatok közvetítésére; a dolgok mindig kifejezhetőek kölcsönös analógiákkal, mióta Isten komplex és láthatatlan egésznek nyilvánította a világot.”32 (Amúgy, mint Jacques le Rider, Nietzsche franciaországi recepciójának kutatója rámutatott, Baudelaire Wagner-kritikájának és A tragédia születésének is vannak közös pontjai: „a zene által kiváltott, szabadító erejű részegség kvázi schopenhaueri elemzése, a totális műalkotás gondolata” 28 Babits, Swinburne, i. m. 115. 29 Tóth Árpád fordítása = Baudelaire versei, ford. Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Budapest, Európa, 1992, 35-36. 30 „Aki legdrágább, aki legszebb, / aki fény bennem, ragyogó, / az örök bálványnak, a szentnek: / üdvözlet, örökkévaló! / [...] / Örökfriss illatpárna, melytől / édesül egy drága szoba, / felejtett tömjénkupa, melyből / fűszer száll egész éjszaka:". Szabó Lőrinc fordítása = Uo., 118-119. 31 Rába, i. m., 37. 32 Baudelaire, Charles, Richard Wagner és a Tannhäuser Párizsban, ford. Lenkei Júlia, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Zoltai Dénes, Muzsika, 2000, 3, 5-8. 260
