Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Balázs Eszter: A Magyar Figyelő frontembereinek bírálata és az értelmiségi szolidaritás példái a Nyugat íróinál
törődjön, polgárai vagyonosodásával, s akkor teljesítette minden kötelességét az irodalom iránt.” A Majális-ügy Szinyei Merse Pálnak a millenáris kiállításon osztatlan elismerést szerző Majálisa üzleti és közönségsikere apropóján, de a kultúra és a művészetek felforgató hatásától tartva „a szépség és az igazság” iránti elkötelezettséget kérte számon Tisza István a fiatal festőkön, és óva intette őket a „beteges, dekadens" külföldi irányzatok kínálta olcsó sikertől.14 Jóllehet „a területen nem rendelkezett különösebb előtanulmányokkal” mégsem tartózkodott a tekintélyelvű ítéletektől, mert úgy vélte, a művészeteket is elérte a városi dekadencia hatása, amelyet kulturális és politikai erőként egyaránt meg kell semmisíteni.15 A művészeket, és általában a szellemi életben tevékenykedőket a hatalmi elitekhez sorolva Tisza „a magyar értelmiség” feladatául kijelölt nemzetvezetést hangsúlyozta: „Akinek erőt, alkotó képességet adott a teremtő, akit az Isten bármely téren a nemzeti élet élére helyezett, annak élnie kell az ajándékul kapott isteni adománnyal, élnie kell és vezetnie, irányítania, magasabb, tisztul- tabb célok felé törekvésre buzdítania a nemzetet.” A Nyolcak tárlata kapcsán, a festészet, költészet és zene közötti szövetségre rámutatva pedig egy „új éra” beköszöntét rögzítette, és ezzel a különböző művészeti területek azonos kom- mercializálódását vette célba: „Most már nem egyedül a festő nyújtja ki sóvár karjait a jámbor közönség után, szövetséges társat keres és talál a költészetben és a zenében.”16 Hatvány Lajos után 1911 februárjában Ignotus a Nyugatban vonta kérdőre a munkapárti vezért, amiért az különbséget tesz - Szinyei Merse Pált és a fiatal festőket egymás ellen kijátszva - egészséges és beteges művészet kö14 Tisza István, 20000 korona, Magyar Figyelő, 1911. január-március. - Andrássy Gyulának a Székely Bertalan festészetéről tartott beszédét méltatva (és abból egy részletet is közölve), Tisza arra lyukadt ki, hogy a művészi „szertelenségek” célja, hogy kihasználják a közönség ízléstelenségét és, hogy minden ellenvéleményt elhallgattassanak azzal, hogy „a konvencionizmus mezében” tüntetik fel. - Tisza István, Andrássy Gyula a művészetről, Magyar Figyelő, 1911. január-március. 15 1907-től a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság alelnöke volt, talán ezért is gondolta jogosnak, hogy beleszóljon irodalmi kérdésekbe. Az újabb zenei irányzatokat tekintve szintén járatlan volt; legtöbb kortársához hasonlóan ő is magyar népzenének hitte a cigányzenét. A klasz- szikusok között Beethovent kedvelte, de Wagnert nem. - Vermes Gábor, Tisza István, Budapest, Osiris, 2001, 187-188. 16 [Tisza István] Rusticus, Levél a szerkesztőhöz, Magyar Figyelő, 1911. április-június.- A Följegyzések rovatban. Több mint egy évvel később a lap egy újabb írást közölt a Nyolcakról, melyben a szerző a festőcsoportot a nyugati áramlatok szolgai másolójának és őrültnek nevezte.- [Kemény Simon?] K. S., Nyolcak, Magyar Figyelő, 1912. október-december. - Szintén a Följegyzések rovatban. 167
