Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT 1908-1919 - Kosztolánczy Tibor: Gyulai és Osvát

tei, fordulatai minden erőltetés nélküliek, mintegy ösztönszerűek. Könnyedén lebeg az elbeszélés folyamának kanyarulatain, melyeket nem tartóztat föl a reflexiók tömege, s hol rohamosan, hol csendesen hömpölyögve halad tovább, s nyit meg egy-egy újabb völgyet, de ritkán árad ki vagy süllyed posványba.” Mindezzel azonban csak valóságismeretének hiányait palástolja: „Fantáziája nem az alapos műveltség és világismeret forrásából merít, hanem az öt földrész minden tájáról a történelem, természet és társadalmi élet világából összeszedi mindazt, ami különös, kivételes, bizarr, s a drága aranyat, mint a vadember, sok színben csillogó üveggyöngyökért cseréli be” - ezt úgy kell érteni, hogy Jókai (mint vadember) értékes elbeszélői kvalitását talmi dolgokra fecsérli el, hiszen „a költészet lényegét nem annyira a valóság eszményítésében [!] keresi, mint inkább meghamisításában vagy túlzásában egész a képtelenségig".41 Majd az 1872-es regények ürügyén tartott nagy autodafén Jókai ismét a bűnös, léha író mintapéldányaként ítéltetik el: „nem annyira eszményíti az életet, mint meghamisítja, nem annyira lényegükben fogja fel az embereket és viszonyokat, mint inkább külsőségükben. Képzelnie, melyet se erős ítélet, se erkölcsi mélyebb érzés nem fékez, kedveli a kivételest, esetlegest, szeszélyest, léhát, bizarrt, szertelent, s a fizikai és erkölcsi lehetetlenségek rajzaiban leli gyönyörét. Mindig kész leleményei nem annyira egymásból fejlődnek, mint inkább egymáshoz tapadnak, s ragadják őt, maga sem tudja, merre. Innen cselekvényének ritkán van központja, erős belső kapcsolata, s gyakran mást fejez ki, mint ahova céloz. Jellemrajza éles és élénken színezett, de nagyobbára torz vagy túleszményített, s tarkánál tarkább. Hősei kívül szemkápráztatók, de belül meglehetős üresek. Ritkán tudjuk, hányadán vagyunk velők, s hogy mivé váljanak, nem annyira szenvedélyök természetétől függ, mint a költő szeszélyétől.” Míg Beniczkyné- nél erősebb a történet az elbeszélői képességeknél - „Amit [Jókai] elbeszél, a legtöbbször sokkal kevesebbet ér, mint az, ahogy elbeszéli.”42

Egzotikus tájakon játszódó történetei viszont ab ovo rosszak, mert Jókai külföldön sosem járt, ekként a „közvetlen szemlélődést” sem gyakorolhatta,43 s bár Gyulai nem tiltja az idegen tárgyak feldolgozását, a turista tapasztalatait ehhez elégtelennek tartja.44 Gyulai a valóságismeret kérdésében sohasem ironizál, mivel komolyan úgy gondolta, hogy az írónak szavatolnia kell, hogy amit leír, az valóban úgy legyen. így töltheti be felelősségteljes értelmiségi hivatását, amely összeegyeztethetetlen a pózolással, a hóbortossággal és a demagógiával. A művekben maga az író nyilatkozik meg, és a saját nevében beszél. Novellagyűjteményekben kerülendő a narrátorok váltogatása, mert ez »félrevezeti« az olvasót, hiszen nem tud tisztába jönni a szerző személyével. Ha az író minden41 Gyulai, Jókai legújabb művei, i. m. = Gy. P., Bírálatok..., i. m., 80-81, 82.

42 Gyulai, Újabb magyar regények, i. m. = Gy. P., Bírálatok..., i. m., 103, 101-102, vő. 111.

43 Gyulai, Jókai legújabb művei, i. m. = Gy. P., Bírálatok..., i. m., 84.

44 Gyulai, Újabb magyar regények, i. m. - Gy. P, Bírálatok..., i. m., 116.

152