Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Kosztolánczy Tibor: Gyulai és Osvát
Kosztolánczy Tibor GYULAI ÉS OSVÁT Az Osvát-recepcióról A A/ywgaí-legendárium titokzatos alakja a nem-író Osvát Ernő, aki nem levelez a szerzőkkel és a mecénásokkal, aki nem adja írásba a véleményét, s aki távollévő feleségével is csak távirati úton érintkezik. Azonban, mint a legendák általában, az Osvátról előbb mondottak csak részben igazak, hiszen a század- forduló éveiben, pályakezdő irodalmárként egész könyvre való kritikát jelentet meg, s később is ír, ha kikerülhetetlen: 1919-ben, amikor otthagyja a Nyugatot, színikritikusként helyezkedik el, míg 1928-ban, hogy jogosultságot nyerjen a Baumgarten-díjra, több száz aforizmát közöl a Pesti Naplóban. Osvát Ernőnek az íráshoz való viszonya önmagában is ígéretes téma, meglepő tehát, hogy a tárgykörről mind a mai napig mily kevés érdemi elemzés született, s mindezt csak részben magyarázza, hogy Osvát munkáinak első - majd hosszú időre egyetlen - gyűjteményes kiadása csak 1945-ben lát napvilágot. A kötet szerkesztője, Osvát Kálmán ugyan több elfeledett bírálatot is közread, mindazonáltal soha nem volt titok, hogy Osvát Ernő fiatalkorában mely lapoknak dolgozott, vagyis a kritikai oeuvre döntő hányadát bárki korábban is rendszerezhette volna. Ám befolyásos, majd legendává átlényegülő irodalmárok korai kísérleteit bolygatni korántsem kifizetődő vállalkozás, pragmatizmus és tapintat magyarázza tehát, hogy az 1945-ig Osvátról szóló művek túlnyomó részben a szerkesztő nagyszerűségét taglalják, s ha mégis szó esik a kritikusról, főként stilisztikai hivatottságát emlegetik. Az Osvát-szövegek 1945 után, az új kánon rögzítésekor is főként az irodalomszervezői szerep illusztrációjaként jelennek meg, noha a korábbiakhoz képest gyökeresen más értékítélettel. Lukács György már a századelő Osvát-írásaiban kimutatja azokat az elveket, amelyek azután, álláspontja szerint, „a Nyugatmozgalom forradalmi tendenciáinak elaltatásában és kanalizálásában” fejtették ki romboló hatásukat.1 Köztudott, hogy Osvát soha nem méltányolta LuJelen szöveg részlet egy hosszabb írásból. Ezúton is köszönöm Bolonyai Gábornak az ókori vonatkozások átgondolásához nyújtott segítségét. 1 Lukács György, Osvát Ernő összes írásai [1947] = L. Gy., Új magyar kultúráért, Budapest, Szikra, 1948, 212-220, i. h. 216. 139
