Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Dr. Bauer Ervin Emlékei - Bauer Ervin naplója Kaffka Margitnak (1915)
vést, és minél súlyosabb, annál nagyobb a „hős", hátha elpusztul, akkor a legnagyobb hős - most jön éppen egy haslövéses, éppen ebben a pillanatban hozták be, szörnyen nyög - hát igaz! Őrület! En még mindig írok neked, pedig már itt van benn a szobában, a főorvos nincs itt, meg kell néznem! Súlyos haslövés volt, keresztül a farán be, a hasán elöl ki és a bal kezén keresztül (éppen kis szükségét végezte, úgy mondják a szanitécek). Szin bandfagenjtrágernek, aki épp ma a betegekkel volt odaát, szóval a leveleimet átadta Szemesnek, földije - pulzusa már nem nagyon van, a kilövésnél bélsár volt látható, szóval belet átszúrt, szóval remény nincs. - Egyetlenem, most jött vissza a főorvos, az alezredesnél volt az ezred- irodánál, és azt meséli, hogy az oroszok bevilágítják a tájat, és most vége a nyugalomnak, drukkolunk veszélytől, hogy alappal-e vagy nem, nem tudjuk. Én iszonyúan drukkolok és tele vagyok gátlással egyszerűen a félelemtől. De még írok. Ezt az oldalt azonban egyelőre csak a helyzet kissé nagyobb tisztázódásával merem befejezni, addig elpakolva ülök. Hogy eddig is írok és még most is írok, azt hősiességnek érzem, mert legszívesebben az ösztönöm elpakolni és összehúzódni hajtana, de most már nem merek tovább - kísértésnek érzem - végtelen ideges és izgatott vagyok, minden hang felijeszt. Micsoda kedélyhullámok egy rövid óra alatt és hányszor egy nap és hány nap van. Margitom! csak te érted, de érted, igen!! Mindent! Kővárad!! BAUER ERVIN NAPLÓJA KAFFKA MARGITNAK. 1915 I 241 1915. márc[ius] 17. reggel 3á 7 órakor!323 Egyetlen éltetőm! Csak ezt írom egyelőre még teli, azután majd vizit után többet, most keltünk fel, az éjjelem is iszonyú nyugtalan volt, iszonyú nagy szél volt odakinn, állandó fegyverropogás. Már kezdődik a maródivizit, nem írhatok többet egyelőre. Ezt befejezem, hogy a mai maródiakkal okvetlen elmenjen még. Örökké Kővárad! Imádlak, bálványozlak és a hálától és imádattól leborulok előtted. Ervined! 323 K. M.: „Március 17. Szerda. Csak két óra. Délután Nemeséket várom. Enyhébb nap, levélkapás utáni. - Egy hosszú, 12 oldalas levélben felelek édes uramnak mindenre - aztán jön Leonie, hozza a Zalai Béla halálhírét, orosz fogságban, tífuszban. - Jönnek Nemesék, Seidlerék, nagyon kedvesek, kedélyesek, jók. Arcképeket adok. Ervinemről s a Bibliáról beszélek - nagyon hálás közönség. - Ideképzeltük a ház drága gazdáját." (Zalai Béla /1882-1915/ filozófiai író, tanár február 2-án, Omszkban halt meg.)
