Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Dr. Bauer Ervin Emlékei - Bauer Ervin naplója Kaffka Margitnak (1915)

1915. márclius] 17. szerda, délután 3 óra után tíz perccel a te órádon.

Egyetlen éltető csodám! Már kinn vagyok a völgyben az ülőhelyemen, ahol a hóba a nevedet szoktam beleírni, a kis, most már lassan olvadozni kezdő, csörgedező patak mellett. Enyhe az idő és lehet írni, a főorvossal jöttünk ki, dr. Gondos is itt ült már és olvasta a Biró Lajos Ciklámen című novelláskönyvét.324 A főorvos pedig most leveleket olvas, én pedig pipára gyújtottam, feltettem a szemüvegemet, és mint ki apja ennek a szituációnak, elkezdek írni neked. Mielőtt kijöttem (most értünk csak ki) tényleg, mint a lev [elező] lapon írom, az orvosi lapok egyikét olvastam, abban egy cikket a terheseknél előforduló vesemedence-gyulladásról - de ne ijedj meg, életem, azért, igen ritka eset még mindig, és csak kb., ha jól emlékszem, 0,6%-ban fordul elő. Szóval, ha... esetleg mégis mindketten egyöntetűen fognánk nagyon vágyni gyerekre - ki tudja - ez ne tartson vissza. Útközben, amint a főorvossal kifelé jöttünk, egy jelenetnek voltunk a tanúja a falu utolsó házainak egyikénél, ahol bakák tanyáznak tűz mellett, amint egy baka a ház falát képező gerendákból tépett tűzrevaló- nak, és egy nyilván rutén asszony ordított emiatt, és el akarta venni, mire a baka durván ledobta az asszonyt a földre, egy-két baka pedig nézte, sőt nevette. A főorvos, ki temperamentumos alapjában, odament és rászólt a bakára, de nem tudott vele beszélni, mert a baka román volt, de derék magyar huszárjaink és bakáink is gyakran épp így csinálják.

Most hozza a főorvos dienere a vizet a főorvosnak, azt hittem, teát hoz, én vizet nem iszom sohasem, óvatosságból. Most egy kicsit táncolgatni kell, mert fázom, főleg kezeim és lábaim. Jó? Havazik is egy kevéssé, ritkás pelyhekben. - Most veszem észre, hogy a hidegben kettőt lapoztam, este Vi 7-kor, most jöttem be, mert eddig kinn voltam a völgyben, mert nem akart elhallgatni az ágyúszó, igaz, hogy ide a h[ilfs]pl[atz] tájékára nem lőttek, de jobb az óvatosság. Odakinn már nem folytattam az írást, csak a hóba írtam a nevedet, dr. Gondossal beszélgettem a háborúról és hogy neki a szülei mindene, nekem te, de te mindenem vagy, anyám és lányom is, és viszont, azután megmutattam neki az egyik otthonképünket, amelyikre nincsen írva semmi, azután beszélgetve a háborúról, és ugyanazt mondogatta, mint amit mi egymásnak szoktunk mondani és ami a versünkben, az első részben is meg van írva olyan szépen, hát elolvastam neki az első részt belőle, és a másodikat is, azután nem akartam már neki tovább olvasni, mert azt mondtam, hogy ez már túl személyes vonatkozású, de ő azt mondta, hogy hiszen ha már megjelent, jó, hát olvastam tovább, de nem bírtam már ott, hogy: „Bár egy percünk sem hasonlít, Bár

242 I DR. BAUER ERVIN EMLÉKEI

324 Bíró Lajos, A ciklámen és más novellák, Bp., Singer és Wolfner, 1914.