Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Bevezető (Siklós Péter) - 1915-1916

360 I 1915-1916 1915. oktfóber] 18-án Jenő elment az egyetemre, és letette a doktorátust.46 11-kor telefonált, hogy jöjjünk el, mert Vi 1-kor promov[e]álják.47 El is jöt­tünk. Rudi, Tilda,48 Sanyi, én. Két óra lett belőle, de mégis megtörtént, és legnagyobb dicsérettel d[okto]rrá avatták - igaz ugyan, hogy bár legutol­só promov[e]ált volt, mégis eltévesztette a sorrendet a kézfogásnál. Nagy szenzáció volt, amikor Eszékre mint dr. Lénárd bevonult. Róberték még ott voltak, és csak nov[ember] 15-én indultak onnan el. Mariska nem tudott a dologról, bár Róbert is itthon járt. De nem mondta el, hogy a harctérre megy, és magába fojtotta a nagy aggodalmait, ami­kor kis családjától búcsúzott. Csak novfember] 15[-én] indult el, az üteg Eszékről Péterváradra ment, és ott novjember] 30-áig vesztegelt lóbeteg­ség miatt. Én okt[tóber] 15-től nov[ember] 23-ig voltam Pesten. Jelenetek, amelyek különösen emlékezetembe vésődtek Augusztus végén a villamosra egy fiatal, kisírt szemű nő száll fel egy má­sik nő kíséretében. Zsebkendőjét szájára szorítja, és egész teste reszket. A másik nő nagypecsétes levelet tart a kezében, és az utasok kíváncsi­an kérdő-résztvevő pillantásaira hamarosan bőbeszédű választ ad. Apró részletességgel előadja az esetet, amely röviden az, hogy a fiatal hivatal­nok, akivel a síró lány hét éve jegyben járt, elesett - egyszerűen elesett a harctéren -, itt az írás róla... Akkoriban még kevesen estek el, hamar megjött az értesítés. De ők még nem akarják hinni - hátha tévedés, min­denhova el fognak menni, ahol érdeklődni lehet - magyarázza a nő -, míg az elárvult menyasszony arccal az ablak felé fordulva, meghajolt vál- lakkal, szívet tépően, kétségbeesetten zokog. Az egész villamosközönség megdöbbenve, szótlanul nézi, mindenki a maga kedveseire gondol, és könnyek csillannak a szemekben. Ó, hány ilyen tragédia fog még leját­szódni - ez volt az első elesett, akiről én hallottam! * 46 Bölcsészettudományi doktorátusát a páli szöveghagyomány feldolgozása alapján írt Buddha-életrajzával, a Dhammó címen 1912-1913-ban megjelent filozófiai munkájával szerezte. 47 avatják 48 Margalit Matild - Andor, Jolán és Ödön testvére -, a naplóíró unokatestvére

Next

/
Oldalképek
Tartalom