Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Köszöntők
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 316 A jelenlegi prioritások között - amelyeket rövid és hosszú távú munkaterveink egyaránt rögzítenek, és amelyekért az intézetet fenntartja az Akadémia, tehát közvetlenül az állam - legelső a magyar irodalom klasszikus szövegeinek, ide értve a latin nyelvű szövegeket is, a feltárása, feldolgozása, kiadása. Ez a feladat elképzelhetetlen azon feladatkör nélkül, amelynek a letéteményese éppen a Petőfi Irodalmi Múzeum. Az első csoportja tehát annak a kapcsolatrendszernek, amelyet most megpróbálok felidézni, a kritikai kiadásokban való közreműködés. Nem véletlen, hogy ebben az emlékkönyvben mindenhol felbukkan Kiss Józsefnek, a Petőfi kritikai kiadás készítőjének neve, akinek a Károlyi-palotában dolgozóasztala volt, noha mindenki tudta róla, hogy munkahelye az Irodalomtudományi Intézet. Itt végezte azt a felbecsülhetetlen munkát, amelynek jelentőségéről és erkölcsi súlyáról olyan szépen írt Dávidházi Péter egyik megemlékezésében. A másik csoportja a kapcsolatrendszernek szintén Petőfi nevéhez fűződik, hiszen a Petőfi kritikai kiadás története több szakaszból áll. Az első kötetnek nem volt folytatása, a székesfőváros adta ki, ebben Varjas Béla kísérletezte ki az akkori követelményeknek megfelelő módszerét, amelyet azután továbbvitt a régi sorozatban (Petőfi Sándor összes művei). E munkálatokba 1956-ban kapcsolódott be Kiss József is, majd folytatta és 1973-ban újrakezdte azt a sorozatot (Petőfi Sándor összes költeményei), amelynek a gondozását Kerényi Ferenc vitte tovább. Ez a feladat a módszerek és a segítők révén szintén a legszorosabban kapcsolódott a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz, s ez olyan momentuma az Irodalomtudományi Intézet fő tevékenységének, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum működése nélkül elképzelhetetlen lenne. Sajnos nekünk olyan típusú áttekintésünk jelenleg még nincsen, mint amilyen a PIM említett intézménytörténete. Azokat a kollégákat, akik már tettek le teljesítményt ezen a téren - mint Bodnár Györgyöt vagy Simon Zsuzsát, az MTA ITI Archívum vezetőjét; vagy Veres Andrást, aki egy nagyobb magnós interjúsorozatot is akar készíteni az intézet aktív és nyugdíjas tagjaival -, mindenképpen arra biztatnám, hogy vegyék figyelembe és használják részben forrásként, részben páráiéiként és kiegészítő útmutatóként a Petőfi Irodalmi Múzeum intézménytörténetét. Sok személy érintett ugyanis egyszerre mindkét intézmény történetében. Ennek a háznak az elődjét az a gondolat hozta létre és tartotta fenn a legnagyobb viszontagságok között is, hogy ilyen típusú gyűjteménynek, ehhez kapcsolódó munkának léteznie kell, ez nemzeti feladat. Ezért lett hallatlanul és kiemelten fontos az intézet 19. századi osztálya is, és ezért kellett, hogy úgy mondjam, kivívni a lehetőséget, hogy mással is lehessen foglalkozni - mert
