Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Kiadványok
265 amikor az írók és Művészek Társasága nevében ő vette át a házat akkori tulajdonosától: „Üdvöz légy, emlékezetes hajlék, aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom nevében üdvözöllek...” Valóban felfedezésszámba megy az ügyes kezű író öt faragványának leírása és képe, amelyek a korábbi szakirodalomban sem szerepeltek. (A képzőművészeti alkotások leírása Ladányi József munkája.) A harmadik nagy fejezet az Ábrázolások az íróról címet viseli. A népszerű írót sokan és sokszor örökítették meg Barabás Miklóstól Munkácsy Mihályon át (ő a Honfoglalás című monumentális kompozícióján a fehér lovon ülő Árpád jobbján ábrázolta) Réti Istvánig és Istók Jánosig; szobrot - többek között - Huszár Adolf és Zala György mintázott róla. Halálos ágyán Márton Ferenc rajzolta, halotti maszkját Róna József készítette. Ami pedig a 19. század nagy találmányát, a fényképezést illeti, Jókait 1861 és 1904 között, több mint negyven éven át fotózták. Teljes fénykép-ikonográfiája 1981-ben már megjelent, most - értelemszerűen - a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött 75 fotográfiával találkozunk. Amint E. Csorba Csilla, a fejezet összeállítója felhívja rá a figyelmet, az író jól érezte meg a fényképezés kínálta lehetőségeket. Nemcsak a nyilvánosságnak szánt arcát szemlélhetjük az idő változásával (a korán kopaszodott Jókai az 1870-es évek közepétől jobbára parókában vagy fejfedővel vétette le magát), de kirakható mozaikdarabkáiból az a folyamat is, ahogyan a művek elé illesztett vagy külföldi lapoknak, kiadóknak, egyleteknek, sőt magánszemélyeknek küldött, sokszor dedikált fotói hozzájárultak népszerűségének kialakulásához és megőrzéséhez. Ideértve azt az unokahűga megörökítette, szívet melengető anekdotát, amely szerint a Berlinben időző és egy boltba betérő írót az eladónő német kiadásainak előzékképéről felismerte (171.). Tartozunk a magyarázattal, miért neveztük a hagyatéki katalógust ismételten albumnak. Amíg a kéziratok közül a legfontosabbak vagy a leginkább jellemzők másolata látható a kötetben, addig a harmadik fejezet illusztráltsága gyakorlatilag teljesnek tekinthető. Ezek után viszont nemcsak feltehető, de fel is teendő a kérdés: kinek ajánljuk a kötetet? Elsősorban persze az irodalomtörténet művelőinek, eredményei terjesztőinek és közvetítőinek: kutatóknak, könyvtárosoknak, tanároknak. Azoknak, akik ismereteiket bővíteni, napi teljesítményeiket ellenőrizni akarják. Aki készített már tudományos igényű, úgynevezett kritikai edíciót és/vagy ennek alapján népszerű szövegkiadást, avagy leírt akár csak egyetlen szót is Jókiról, ilyenkor örömmel elegy kicsinyke félelemmel veszi elő korábbi írásait, hogy ellenőrizze: érvényesek maradtak-e megállapításai, vagy módosítani kell azokat a jövőben? A filológusnak egyébként is az a rendszeresen visszatérő rémálma, KERÉNYI FERENC I „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk". A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa
