Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
19 bizonyítani, hogy az egyéni emlékezet mindig és szükségszerűen a közösséghez kötődik: egyszerre terméke a közösségnek, vagyis hosszú távon, kettőnél több nemzedéken át csak arra emlékezhetünk, ami valamiképp része lett a társadalmi kommunikációnak.38 Másrészt az egyéni emlékezet tartja életben a közösségit, hisz ez utóbbi csak akkor létezhet, akkor lehet tartósan érvényes, ha beépül az egyének önazonosság-tudatába, szerepet kap önreflexiójukban. Míg a közösségi emlékezet bizonyos társadalmi és csoportsémákat bocsát az egyén rendelkezésére, addig az egyéni emlékezet mindig konkrét élményekkel tölti ki e keretet. Csak ez utóbbi teheti elevenné az előbbit. Mindaz, ahogyan Halbwachs értelmezi az egyén identitásának létrejöttét és formálódását, nagyon hasonló ahhoz, ahogy Ricoeur ír az egyén önmegértéséről/önfelismeréséről. Ricoeur szerint ugyanis az egyén mindig kulturális, közösségi szimbólumok segítségével ismer önmagára.39 Andrian regénye szintén azt sugallja, hogy az egyén a közösségi emlékezet nélkül védtelenné, kiszolgáltatottá válik, képtelen lesz valódi önismeretre szert tenni. A közösségi emlékezet hiánya identitás nélkülivé teszi az egyént, hiányzik ugyanis az a közös értelmi világ, amely az önmagáról kialakított kép valódiságát szavatolná. Az ilyen személyiség nem tud különbséget tenni álom és valóság között, ugyanis nincs mércéje, amely ebben eligazítaná. A Der Garten der Erkenntnis hőse annak a tévedésnek az áldozata, hogy csak egyetlen világ létezik a számára: a személyes emlékek világa. E hit és az ennek megfelelő életforma következtében nemcsak teljesen elidegenedik embertársaitól ellenségnek érezve őket, hanem lassanként önmagára is idegenként tekint, hisz egyre inkább egyetlen érzés uralja személyiségét, a félelem. Végül belehal egy tényleges vagy virtuális (nehezen dönthető el) támadásba, anélkül, hogy megismerhette volna önmagát. Az önismeret és a közösségi emlékezet hiánya természetesen egyben a közösség gyöngeségének, megtartó ereje hiányának is a jele.40 A Petőfi Ház létrejöttének történetét is átszövik az emlékezet működésével, alakíthatóságával és funkciójával kapcsolatos kérdések. A Ház alapítói számára a fő kérdés mindenekelőtt az volt, hogyan alakítható, illetve hogyan őrizhető meg az általuk képviselt közösségi-nemzeti emlékezet.41 Ebben milyen szerepe lehet a Petőfi Háznak? Gyulai Pál említett cikke egyik passzusában épp ezt a kérdést érinti. Szerinte azért nincs szükség az emlékházra, mert a közösségi emlékezet nem e helyen, hanem a művek olvasása során teremtődik meg. Az egyén csak az olvasás révén tapasztalhatja meg, hogy egy közösséghez, egy nemzethez tartozik. Vagyis az irodalmi művek által felépülő imaginárius „múzeum” az igazi emlékezethely, s az olvasás az igazi kultusz: „Petőfi művei újabb és újabb kiadásban jelennek meg, mindenki veszi, olvasLAKNER LAJOS I Múzeum, emlékezet, elbeszélés. A Petőfi Ház és az irodalmi muzeologia születése
