Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
15 költő érdemelt ki csak neki szentelt múzeumot a nemzeti történelemben jelentős szerepet játszó történeti hősök helyett. A Nemzeti Múzeum elsődleges célja még a nemzet történelmi hősei arcképeinek gyűjtése és bemutatása volt, s az itt számon tartott, kiállított művészek (Markó Károly, Zichy Mihály, Munkácsy Mihály) is e téma révén nyerhettek bebocsátást. Azonban talán ennél is fontosabb egy másik különbség. Míg a Széchényi Ferenc által alapított intézményben a nemzeti történelem nagyjai - köztük a Nemzeti dal költője is14 - egy fedélen osztoztak, addig a Petőfi Házban Petőfi önálló emlékhelyet kapott. Gyulai Pál ezt túlzásnak is tartotta. A Petőfi Ház gondolatát támadó-vitató cikkében szóvá tette, hogy Európa egyetlen költőjének sem emeltek önálló épületet. A Goethe- (Frankfurt) és a Shakespeare-kultusz (Stratford) megelégedett azoknak a házaknak a megszentelésével, ahol a művészek laktak, és a kultusz papjainak ezekben az esetekben eszükbe sem jutott, hogy tiszteletükre külön „emlékház épüljön”.15 Gyulai kritikus szavainak sokféle oka volt. Számunkra most az a meglátása érdekes, mely szerint a Petőfi Ház alapítói valójában nem a múltnak, nem a nemzeti irodalomnak és Petőfinek akarnak kultuszhelyet emelni, hanem önmaguk dicsőítésére, így akarván növelni irodalmi és közéleti súlyukat.16 Gyulait tehát nem a dokumentumok gyűjtése, hanem monumentummá válásuk azon mozzanata zavarta, hogy az emlékezésben, az emlékjel-emelésben a múlt a jelen(érdekei)nek van kiszolgáltatva. De vajon valóban ennyire meglepő lehetett-e a tiszteletnek e formája, és eny- nyire szokatlan lehetett-e a múlt használatának e módja? Számomra úgy tűnik föl, nem. Ekkorra már ugyanis egyrészt teljesen magától értetődő volt, hogy feltétlen tisztelet jár a „nagy emberinek, vagyis annak az embernek, aki nem származása, hanem saját tettei révén lett naggyá, és így a nemzeti közösség emlékezetére méltóvá.17 Az említett pantheonizációs törekvések egyértelműen ennek bizonyítékai. Másrészt a romantika időszakától kezdve egyre szélesebb körben hatott a művészek kultusza. A Nemzeti Múzeumban önálló emlékszoba idézte meg Markó Károlyt, Zichy Mihályt és Munkácsy Mihályt, a nemzeti festészet legnagyobbjait. Sőt, a múzeum azt is feladatának tekintette, hogy ne csak alkotásaikat gyűjtse, hanem relikviáikat és az életükre vonatkozó dokumentumokat is.18 A művészek kultusza az irodalom területén sem volt már ismeretlen jelenség. Az irodalmi közönség túl volt már néhány jelentős irodalmi ünnepen. Az 1859-es Kazinczy-ünnepség, amikor 1848 után újra önmagát ünnepelhette a nemzet, szinte a társadalom valamennyi rétegét megérintette és az irodalmi ünnepek mintájává vált.19 Petőfi kultusza pedig mélyen átjárta a társadalom szövetét, ahogy erről a költőről szóló legendák vagy a széles olva- sóközönség-re számító Petőfi Album oly beszédesen tanúskodnak.20 A század LAKNER LAJOS I Múzeum, emlékezet, elbeszélés. A Petőfi Ház és az irodalmi muzeologia születése
