Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 16 végén még szinte teljesen megkérdőjelezhetetlen volt a reformkori és a szabadságharcos nemzedék alkotóinak kultusza. Lévay József személye például már pusztán azzal is tiszteletet parancsolt, hogy ő még saját szemével látta a nemzeti irodalom e korszakának nagyjait, s kezének érintése egyben a velük való személyes érintkezést is jelentette.21 Művészek és írók magyarországi kultuszának kialakulása tehát a Petőfi Ház megalapításakor már túl volt a kezdeteken. A Petőfi Ház alapítóinak volt mire támaszkodniuk. Mindezek mellett még fontos előfeltétel volt az is, hogy a mindennapi használati tárgyak már kiállításra érdemesek legyenek. A problémát az irodalmi vonatkozású tárgyak esetében az jelentette, hogy ezek többsége nem volt sem szép, sem ritka. Legalábbis, ha a tárgyakat önmagukban nézzük. Természetesen a Ház alapítói is tisztában voltak azzal, hogy e tárgyak volt tulajdonosuk, Petőfi miatt értékesek, s egyben egyediek. Kalla Zsuzsa szavával élve, világi ereklyék,22 vagyis olyan tárgyak, amelyek elveszítik mindennapi használati funkciójukat, s előtérbe kerül reprezentációs szerepük, múltat megelevenítő erejük.23 A mindennapi használati tárgyak kiállítási tárgyként való értelmezése mögött egészen a 15. századig visszavezethető folyamat áll. Ekkortól ugyanis egyre inkább kialakult a gyűjtemény önállósága, világképet tükröző jellege. A studiolokban, Kunst- és Wunderkammerekben képeket, tárgyakat, könyveket, természeti kincseket és kéziratokat egyaránt találhatunk. A királyi ereklyék, arany- és ezüstneműk éppúgy helyet kaptak e gyűjteményekben, mint a természeti ritkaságok. A gyűjtemény mint önálló értékkel rendelkező egység megjelenése következtében azonban a tárgyak nem pusztán önmagukban voltak értékesek, hanem a heterogén tárgyak rendszerében kapták meg helyi értéküket és értelmüket. A korabeli gyűjteményekről készült ábrázolások és a fennmaradt Wunderkammerek 24 alapján könnyen azt hihetnénk, hogy e gyűjtemények rendezőelv nélküliek voltak. De csak látszólag voltak rendezetlenek, csak látszólag hiányzott belőlük a logika, valójában egy, a világot leíró könyv szavaiként jelentek meg, amelyek révén megmutathatóvá vált a világ rendje.25 Idővel a tárgyak elrendezésének, osztályozásának egyre fontosabb szerepe volt e gyűjteményekben is.26 Az osztályozást egyre kevésbé határozta meg a tárgyak anyaga vagy társadalmi rangja, inkább a gyűjtemény saját, önálló szempontja. E változás során következett be a királyi-egyházi kincsek fokozatos szekularizálódása, amelynek következményét teljesen világosan látta Hegel: a múzeumba került istenábrázolások előtt már nem hajtunk térdet, hanem műalkotásként csodáljuk őket, ezek már nem vallási, hanem művészi jelek.27 Viszont ezzel párhuzamosan fokozatosan megteremtődött a lehetősége a hétköznapi tárgyak szakralizálódásának is.28 A történelmi személyiségek és
