Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Gyűjtemények
157 mint a Petőfi-szövegben. A képzőművészeti megformálás idealizáltabb, szenti- mentálisabb, kissé teátrális a szöveghez képest. Tükrözi azonban az érzelmek változását. A gazdasszony harcias, ellenséges gesztusai megenyhülnek, majd a lefordított dézsán ülve, kezét az ölében nyugtatva hallgatja a kemencesuton elhelyezkedő, sokat beszélő, magyarázó Istókot. Az alakok mozdulatai némiképpen eltúlzottak, szélesek (például a búcsút intő öregúr vagy a templomból kilépő ifjú párt megáldó öreg széles kézjárása). Fontos a figurák tekintete, rendszerint egy pontra fókuszálódik (az élete keserű történetét mesélő öregre vagy az utolsó illusztráción a játékért nyúló kisebbik gyerekre). Az arckifejezések azonban egysíkúnak mondhatók, inkább a mozgás fejezi ki az érzelmeket, semmint a mimika. A helyszínek rajza kidolgozott, láthatóan elvszerűen halványabb tónusú a szereplő személyeknél. A képek jól megszerkesztettek: a hősök vagy a rajz közepére vannak csoportosítva, vagy ha valamelyik irányban el vannak tolva, akkor egy-egy epizódszereplővel, esetleg tárggyal a művész kiegyensúlyozza az architektúrát. (O Q N Q_ Petőfi személyes tárgyai és a művekben megjelenő tárgyi kultúra <! Q' Q' Q Petőfi tárgyairól a teljes fennmaradt PIM-es, valamint más budapesti, vidéki, határon túli köz- és magángyűjteményekben lévő anyagot feldolgozva, a már hivatkozott Beszélő tárgyak - A Petőfi család relikviái című kötetben Kalla Zsuzsa társszerzőmmel levontunk néhány következtetést. Petőfi életének korai színterei a mezővárosi paraszt-polgár kultúra szerint voltak berendezve, ez a tárgyi világ jelenik meg költészete korábbi szakaszában, főképpen például az 1847-es elbeszélésében, A nagyapó ban. A leírásokban mind a lírában, mind a prózában meglehetősen fukar szerző ebben a munkájában az olvasó tudomására hozta, mennyire apró részleteiben ismeri ezt a világot. Két részt emelek ki a mondottak bizonyítására, az első a parasztcsalád esti időtöltését vezeti be: „Vacsora után Péter gazda levette a bibliát a mestergerendáról, a pápaszemet kivette tokjából, orrára tűzte, és olvasott nagy ájtatossággal, két könyökére támaszkodva. Katica bábuzott a padkán Erzsivel. Peti meg szántott a földön a kukoricacsővel. Panni kiment mosogatni a konyhába, Ferkó pedig az istállóba, a lovak és ökrök alját megvetni és itatni. Miután a két cseléd elvégezte dolgát ott kinn, bejöttek rendes esteli foglalkozásukra, tudniillik kukorica-morzsolni. Egyik is, másik is elővette zsámolyszékét, melynek végére késpilinga volt ütve, s ezen morzsolgattak, szintúgy ropogott. Az ember azt gondolhatta, hogy vetélkednek valami nagy jutalomért, RATZKY RITA I Az irodalmi múzeum lehetőségei a Petőfi-kutatás
