Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Gyűjtemények
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 158 úgy folyt kezök alatt a munka. Hanem azért mégsem voltak ám annyira belemerülve, hogy egymásra ne pillantgattak volna, isten ments!”50 A másik jelenet, ami talán még az előzőnél is finomabban tárja elénk a szereplők környezetét, ezúttal a tanyasi világot, a gányó tanyán játszódik: „Bementem Julcsával az istállóba, ahol a tűz égett. Valami hat-hét ember volt benn; a vén gányó, annak két fia, egy leánya, s két vagy három betyárember. A gányó kisebbik fia rakta a tüzet az istálló közepén, s épen akkor vetett rá egy jó marok szalmát, amint beléptünk; egy pillanatra sötét lett, aztán hirtelen lobbot vetett a szalma, s megvilágította az egész istállót. Láttuk a tűz körül letelepedve az embereket, fönn a füstös gerendákat, melyekről kaszák, gereblyék, szénavágók és vonyigók lógtak. Középütt a fal mellett állt a szekrény, azon a csobolyó, s benne a nádszál, mellyel ittak belőle. Jobbfelől két pejló ropogtatta a jászolnál a takarmányt; balfelől egy pár tehén kérődzőit fekve, mellettük egy nagy fehér komondor guggolt, mely elugatta magát, amint beléptünk.”51 Családos emberként, pesti értelmiségi lakosként párjával, Szendrey Júliával a biedermeier városi polgár ízlése szerint rendezkedtek be. 1845-től már Petőfi öltözéke is eszerint alakult, atillát, fehér selyeminget viselt, korábban aranyrojtos fekete nyakkendővel, később az inggallért kihajtva. Aki úgy gondolja, hogy a szerző személyének és a mű ízlésvilágának semmi köze egymáshoz, az a kettőt együtt tanulmányozva rájöhet arra, hogy a versek is tükrözik ezt az ízlésváltást a népiességtől, a műnépdalok világától a romantikáig és a biedermeier apró örömöket tükröző kisvilágáig. A saját mű szavalása, előadása mint értelmezés Különbözik-e a szerző által mondott-olvasott szöveg a más előadóművész által mondott-olvasott szövegtől? Lehet-e, hogy a szerző „rosszul” mondja versét? Az olvasó belső beszéde mint értelmezés szóba jöhet-e? A Petőfi Irodalmi Múzeum negyven éve létező speciális gyűjteménye a hang- és videótár. Költőktől való versmondásokat, prózai művek felolvasását, velük készült interjúkat archivál. Petőfi korában fonográf, magnetofon még nem lévén nincs szó arról, hogy tudnánk, hogyan mondta saját költeményeit. A visszaemlékezésekre hagyatkozhatunk csupán. Jókai írja: „Petőfinek arca és alakja nem volt az, amit daliásnak nevezünk; arckifejezése komor, rideg volt, termete szűkvállú, járása nagylépésű, mint a távgyaloglóké; hangja tompa, de mikor az ihlet lángja átmelegítette, ez a mozdulatlan arc ragyogott,
