Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 14 gyökerezik. Ernst Lajos a nemzeti múzeumbeli példa alapján a nemzeti történelem idealizált hősei arcképeinek és relikviáinak gyűjtésével kezdte meg gyűjteménye kialakítását.6 A Nemzeti Múzeum Történelmi Arcképcsarnokát megtekintő látogatók egyszerre tehették bensővé a nemzeti múltat, emlékezhettek arra, aminek nem lehettek résztvevői, s egyszerre tapasztalhatták meg a nemzeti közösség létét és szentségét. A század utolsó harmadában kibontakozó vita - a történeti portrék hitelessége vagy hatásossága fontos-e -, arról tanúskodik, hogy még erősen tartotta magát az az elgondolás, mely szerint a történelmi képek megfestésének és kiállításának célja mindenekelőtt a nemzeti közösséghez tartozás átélhetővé tétele volt.7 Az Ernst-gyűjteményt szintén a múlt idealizált szemlélete jellemezte, és kultikus beállítódást várt el azoktól, akik megcsodálhatták.8 Mindezeken túl gyakran a múlt intenzív jelenléte figyelhető meg a mindennapi élet terein is. Jókai lakása már életében egy muzeális gyűjtemény látványát nyújtotta. A falakon és a szekrények polcain ott sorakoztak az író és a nemzet múltjának fontos, relikviának számító darabjai-9 Az emlékezés és a muzealizálódás mindennapi, hangsúlyos jelenlétét tapasztalhatták meg azok is, akik Kiss Józsefnél, Rákosi Jenőnél vagy Herczeg Ferencnél tettek látogatást.10 A fent bemutatott változás már befejezett tény volt, amikor a 19-20. század fordulóján, Magyarországon megszületett az első tulajdonképpeni irodalmi múzeum, a Petőfi Ház és vele együtt az irodalmi muzeologia.11 Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy 1909-ben a Petőfi Társaság elnöke, Herczeg Ferenc mindenekelőtt monumentumként, emlékezésre szolgáló és arra felszólító helyként határozta meg a magyar irodalmi muzeologia első, valódi intézményét, a Petőfi Házat. A ház megnyitásakor arra emlékeztette „a magyar nemzetet, hogy volt idő, midőn Magyarország jóformán csak a szépirodalomban, Petőfi verseiben és Jókai regényeiben élt.” S „az ország” emlékezetébe idézte, hogy „Petőfi és Jókai voltak a mai nemzetség szívének nevelői”.12 A Petőfi Házat e tényre való emlékeztetés jelének, vagyis a nemzeti emlékezet helyének szánta: „A Petőfi Ház tulajdonképpen az 1848-as szabadságharc tökéletes ereklyetára; a szabadságharcnak nem katonai, hanem szellemi vonatkozásait tekintve, olyan kincseket tartalmaz, hogy bűnt követ el minden magyar ember, bűnt önmaga ellen, ha nem nézi meg.”13 Igaz, mindez egy 1934-es rádióműsorban hangzott el, de a kiállítás - ahogy majd látni fogjuk - nem hagy kétséget afelől, hogy Herczeg már a Ház megnyitásakor is így gondolta. Az irodalom, pontosabban Jókai és Petőfi alkotásai és a nemzet közti kapcsolatról mondottak egyben arra is magyarázatot adnak, hogy miért épp egy
