Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Gyűjtemények
141 adások vagy a szerzőről szóló könyvek borítóinak, illusztrációs anyagának is szükséges kellékei. Ezek a portrék lehetnek korabeliek - a művész ismerte az alkotót vagy későbbiek, melyek fotó vagy más, közvetett eszköz alapján készültek. A grafika, a festmény, a szobor stb. az írói személyiség értelmezése, amelyben, bár különböző mélységben, de a művek ismerete is benne van, azaz a művész „ismeri” az alkotót, akiről portrét készít, mondandója van róla. Kiváltképpen a kortársak szokták számon kérni az ábrázolásoktól, hogy találóak-e, hasonlítanak-e a szerzőre. A kérdés nagyon ingatag, hiszen a fényképezés előtt nem volt olyan viszonylagosan objektívnek mondható minta, amihez az elkészült művet hasonlítani lehetett volna, csak a kortársak emlékezete. Hatvány Lajos hatalmas gyűjtésében található meg Petőfi egyik pápai iskolatársának, Cserna Istvánnak egy levele. A dokumentum említi Orlai Petries Sámuelnek (Soma a művészettörténetben elfogadott neve) a képét, amely gallérköpönyegben (ujj nélküli, vállra teríthető felső ruhadarabban) örökíti meg az akkor meglehetősen lerongyolódott költőt. A festmény feltehetően vándorszínész korában, talán 1843-ban készült, az emlékező szerint „máig is ez a legtökéletesebb Petőfi-kép, büszke, az egész világot lenéző tekintetével, és gallérköpönyegben.”2 Az állandó kiállításunkban is szereplő képről ma már senki se mondaná ezt. Barabás legkorábbi metszete Petőfi Sándorról 1845-ből való. Jókai Mór, Petőfi ifjú éveinek közeli barátja a következőket írja az ábrázolásról: „A Barabás által kőre rajzolt s a »Pesti Divatlap« mellett megjelent hátratett kezű arcképe: ez a megszólalásig hű, nem kell jobbat keresni nála.” Osztja ezt a véleményt Várady Antal is, aki a költő kora fiatalkorának ugyancsak szemtanúja volt. „E képen Petőfi ifjú, fejletlen, sőt gyermekded organismusával, de komoly, férfias és határozott arckifejezésével élethíven áll előttünk. Én [azaz ismét Jókaié a szó] is festettem egy arcképét, olajba miniature alakban Kecskeméten 1842- ben, tehát húszéves korában: akik látták, azt mondták, hogy jól volt találva, kék kvekkerben, sárga gombokkal. Nagyon lekötelezne, akinél ez a kép megvan, ha tudatná velem: én nem formálnék hozzá semmi tulajdonjogot. Ez volt Petőfi legelső arcképe.”3 1899-ben jelentek meg Törökfalvi Pap Zsigmond emlékezései, aki festő volt, és 1846 vagy 1847 őszén (visszaemlékezésében pontatlanok a dátumok) megfestette a költő portréját, ez a kép sincsen meg. Emlékezésében a következőket írja a költő külsejéről és a Petőfi-ábrázolásokról: „Akkor ő 22 éves ifjú volt. Tartása egyenes, arca szikár, sötétbarna haja hátul apróra nyírva, elől nagyobb üstöké kissé göndör hajlással természettől felfelé állott, nem úgy, ahogy akkor RATZKY RITA I Az irodalmi múzeum lehetőségei a Petőfi-kutatás gazdagítására
