Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Gyűjtemények
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi m 142 tő az ifjúság viselte a lágy hajat balra felfodorítva, jobb oldali választékkal. Az fisra tökhaj bősége látszólag alacsonyította Petőfinek homlokát, melyen szemöldei közt függőleges redő látszott. A festés közben részletesen megvizsgált vonásai után mondhatom, hogy megjelent arcképei közül híven találva az volt, melyet a Petőfi költeményeinek első kiadásához4 Barabás Miklós eredetije után Tyroler metszett. Barabás által utóbb kőre rajzolt képén hátratett kezekkel már a hírre kapott költő van ábrázolva.5 [...] A Duna-parti Petőfi-téren felállított ércszobor orrát nem oly szabályos hajlatának találom, minő az eredeti volt. És midőn Huszár Adolf szobrászunknak is említém, hogy a szoboralak szája tájékán nem látom kifejezve azt a dacos valamit, ami a költőnél - ha szavalt - kiválóan jellemző volt, rögtön rátalált: ja das brülende! Mondá, értvén alatta a bömbölő oroszlányos kifejezést, ami a bécsi augusztinusok templomában a Canova által vésett síremlék búsuló oroszlányán is észlelhető."6 Van Orlainak egy kevéssé számon tartott képe, amelyre Arany János 1848. november 20-án rájegyezte: „Találó Petőfi Sándor portré a mestertől”. Egressy Ákosnak, a híres színész fiának visszaemlékezése szerint a legtalálóbb ábrázolás az 1848-as Barabás-kép, amelyen Petőfi nemzetőrként látható. A rajzok, festmények megítélése tehát meglehetősen szubjektív. Az egymástól erősen eltérő vélemények okozta káoszba robbant be az addig rejtőzködő ősfénykép, a dagerrotípia. Egy csapásra betöltötte a hiteles ábrázolás addig vitatott helyét. Ennek az elvárásnak jogosultsága mindazonáltal elgondolkodtató, Orlai a következőket írta saját védelmében, amikor Várady Antal - a Hölgyfutár című folyóiratban közölt Egy telem Debrecenben című képéről készült kőnyomattal kapcsolatban - számon kérte a Petőfi-arcvonások hitelességét: „oly képnek, melyhez az eszme egy költeményből van merítve, nem főfeladata a hű arc- képezés, hanem a költemény szellemének visszaadása, s csakis a költemény illusztrációjának tekinthető.”7 A dagerrotípián - műfajából (technika) adódóan - semmi romantikus idealizálás, semmi biedermeier stilizálás nincs: komoly arc, előre hajló, de magas homlok, kissé bent ülő, mély pillantású szem, dacos, elszánt tekintet, nehezen zabolázható, felfelé álló haj látható. Az arc színe nem vehető ki pontosan, talán sápadtság jellemzi, ahogyan például Orlai Petries Soma Petőfi arcképe vörös köpenyben című munkáján, vagy ahogyan Barabás litográfiáinak tónusából sejthető. Néhány kortárs vélekedése, például Szász Károly 1848. július 17-i naplóbejegyzése szerint: „Temérdeket hasonlít azon korhel kinézésű de sokat jelentő első képéhez [az 1845-ös litográfiáról beszél! És a személyes találkozás élményéről!], mit én annyira szerettem. Most nem visel szakállat, csak bajuszt. Nagy tömött, borzas haja van. Arca, kiálló csontú, szikár, aszott és ónszínű.”8 De mondják sárgás arcúnak (Berecz Károly), fahéj
