Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Gyűjtemények
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 124 gével szemben a személyiség oldottságát, közvetlenségét sugalló, vendégeket vonzó két tarokkasztal.46 A szoba legjellemzőbb jegye mégis a számos, hatalmas szekrény: ezek adják ünnepélyes múzeumszerűségét, hiszen az üvegajtós bútorok nem egyszerűen tárolásra, hanem bemutatásra szolgálnak; közelről megtekinthetővé teszik a könyveket, műtárgyakat, s ugyanakkor elzárják, védik, távol tartják a látogatótól: azok érinthetetlenségét, értéküket, fontosságukat jelzik. A funkcionalitás háttérbe szorulására, a díszletszerűségre jó példa a százkötetes életműkiadás számára készült monumentális díszszekrény, amelyet kiadója, Révai Mór ajándékozott az írónak, a közös, jelentős üzleti siker emlékére.47 Ez a tárgy uralja a feltehetően Jókai által instruált fotóbeállításokat is, nagybetűs réz felirata jól azonosíthatóvá teszi, kiemeli a többi bútor közül. „Tele van a szekrény; maga egy takaros könyvtár. Hogy lehetett annyit egy embernek összeírni! Ötven esztendő ugyan sok idő, de ennyi, meg ilyen könyvhöz mégis nagyon kevés!”48 Szinte minden látogató kiemeli a Jókai gyermekkori tárgyait őrző49 festett komáromi láda különlegességét, illetve a szegedi nőktől kapott tekintélyes méretű, hímzett, piros bársony karosszéket és az írófejedelemhez illő monumentális „trónus” keltette hatást. A falakra helyezett gótizáló üvegszekrényekben láthatók az írói jubileumra kapott díszalbumok, a gyűjtemények, az életút tárgyai: lineáris elrendezésük a képekkel zsúfolt falakkal együtt barangolásra, lassú sétára, szemlélődésre invitál, „...egy kis üveges szekrény áll a fal mellett; Jókai saját faragása. Belsejében ott fehérük egy csapat mitológiai istenasszony, mind a költő önkeze műve -, a párkányzaton egy nyalka fakulacs és egy csomó bosnyák kés hever még szép egyetértésben.”50 A térkialakítás, a hangulatformálás jellemző jegyei a nagyméretű tükrök, üvegfelületek, amelyek mintegy megsokszorozzák a látványt, relativizálják a teret, akaratlanul is kissé elbizonytalanítják a szemlélőt; valamint a nagyméretű puha textilek, kárpitok, bőrök, amelyek melegséget, zártságot, barlangszerűséget sugallnak. A drapériák színeiben talán a nemzeti színekre való finom utalás rejlik: „A dolgozószoba falai zöld szövettel vannak bevonva, a padló pedig vörös szőnyeggel ékes. De a fehér szín sem hiányzik. Ott hever mindjárt az ajtó mellett egy hatalmas jegesmedvebőr. Fehér az, mint az éjszaki sark hava, ahonnan idekerült.” A trófeaszerű, preparált fejű állat más asszociációkat is kelt, játékosan utal arra a gondolatra, mintha Jókai a medvét maga ejtette volna el, s ebben az ötletben a Jókai-hősök természetfeletti sokoldalúságának fénye vetül vissza megalkotójukra: „Ami végre is nem olyan képtelenség. Hiszen aki annyi mindenre képes, a ki azonkívül, hogy nagy költő, még politikus, művész, újságíró, természettudós, kertész meg egyéb - hát mért ne lőhetne jegesmedvét is?”51 Az élettelen tárgyak tömegében a tér-
