Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 108 Ha azonban nem - régi vagy nagyon is új - ideológiák megtestesüléseként tekintünk a múzeumra, hanem annak tényleges hatáspotenciálja felől közelítjük meg, túlléphetünk ezen az oppozíción. A múzeum ugyanis a különféle médiumokban, különféle közönségeknek és közösségeknek, különféle szemléleti alapon létrehozott kulturális produktumok révén fejti ki a hatását. így például az irodalmi múzeumot - esetünkben a Petőfi Irodalmi Múzeumot - az ott és általa rendezett konferenciák és felolvasások, viták és beszélgetések, létrehozott kiállítások és kiadott könyvek kapcsolják be a társadalom vérkeringésébe. A kulturális termékek mediális és szemléleti sokfélesége kizárja, hogy modern és/vagy posztmodern ideológiák fenntartásával és közvetítésével azonosítsuk annak társadalmi szerepét. A társadalmi szerep meghatározására a fentiek fényében kínálkozik egy olyan analógia, amely révén újra gondolható a múzeum értékelését sematizáló kettős ellentét. Arra a kérdésre keressük a választ: mit nyerünk azáltal, ha az irodalmi múzeumot, Walter Benjamin szavát kölcsönözve, reflexiómédiumnak tekintjük.8 (Nyilván más, mindenekelőtt művészeti múzeumok esetében is feltehető ez a kérdés). A reflexiómédiumot Benjáminnál a művészetről írott kritikák alkotják. A kritikus, akár a művész, produktumokat hoz létre, bár céljuk nem azonos. A kritika a tárgyul választott műalkotások olvasatait nyújtja, egyfajta közvetítő szerepet vállalva. A létrejött olvasatok nem kötelező erejűek (pedig sok kritikus vágyik erre), hanem bekerülnek a további olvasások és olvasatok egymást generáló áramlásába. Éppen ez a folyamat az, amely a hatástörténet közegeként kánonokat emel és rombol, műveket helyez művészeti és társadalmi ösz- szefüggésbe, értékel fel vagy le, anélkül, hogy a reflexiómédium uralná vagy ellenőrizné e folyamatokat. Amikor a kánonokat kárhoztatják, azt felejtik el, hogy azok egy ilyen uralhatatlan folyamatban születnek meg és íródnak felül. A múzeumi gyűjtemény, melyet merész leegyszerűsítés volna kultikus figurák muzealizálódott ereklyéinek halmazaként leírni, a kritikus által birtokolt-ápolt-épített szövegtérhez hasonlít. Olyan növekvő készletként funkcionál, amely lehetőséget teremt az a szelektív, kombinatív és elrendező tevékenységek számára, melyek révén az új kulturális produktumok létrejönnek - és természetesen nem csak a muzeológusok, hanem a reflexiómédium egésze számára. Az, hogy mi az irodalom, éppen a reflexiómédium mezőjében, a születő és újraolvasott műalkotásokkal folyó párbeszédben kristályosodik ki, majd lesz újabb módosulások és funkcióváltások alanya. Anélkül persze, hogy bármikor rá lehetne mutatni, ez a kicsapódott vagy megszilárdult konstelláció éppen „hol van”: nem a reflexiómédium intézményeinek falai között, hanem a folyton keletkező új kulturális termékek teremtette és felülírta diszkurzusban.
