Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

hát, látod, épp elég okom van rá, hogy azt mondjam, hogy könyörögve kérjelek, soha-soha ne jöjj ide. Érkezésed a végső kétségbeesésbe taszítana, azért is, mert... O, nem érted, hogy nekem az is elég, ha végtelenül szeretlek, ha távolról kívánhatom a boldogságodat; és hogy nem lehetnék ilyen nyugodt, ha csak egy pillanatra is meglátnálak! Akkor igen, akkor igen, drágám, akkor fölébredne bennem a férfi; és minő mártíromság várna rám akkor! Talán el tudod képzelni, hiszen féltékeny vagy a szenvedélyes levelek miatt, amelyeket előtted más hölgyeknek is írhattam! O, könyörülj rajtam, űzd ki a fejedből azt a szándékot, hogy meg akarsz látogatni engem, mert ez, mint már mondtam, nagyon keserű élmény lenne mindkettőnk számára. Látod, mindazt, amit innen, a távolból üzenek neked, nem mondhatnám el személyesen, mert nem volna rá módom; és te sem mondhatnád el nekem azt, amit leveleidben leírsz, mert minden szavad jeltolmács közvetítésével juthatna el hozzám. Hagyj meg, hagyj meg hát abban a szomorú beletörődésben, hogy az álnok sors azt rendelte számomra az életben, hogy soha ne ébresszek szenvedélyt női szívben; és csupán álmodozzam arról, hogy a te szívedben fölébreszthettem volna, ha más élethelyzetben találkozunk és ismerjük meg egymást. [...]

Féltékeny vagy hát a levelek miatt, amelyeket egykoron tanárnő-barátnőmnek írhattam, akivel olyan bizalmas kapcsolatban voltam, hogy tegeződtünk, mielőtt férjhez ment? O, édes Margheritám, biztosíthatlak, hogy tévedsz, ugyanis soha életemben, egyetlen nőnek sem írtam olyan szeretetteljes, olyan szenvedélyes leveleket, mint amilyeneket neked írtam és írok. Azzal is, akivel tegeződtem, mindig volt közöttünk bizonyos távolságtartás, egyfajta merevség, ugyanis, az igaz, hogy szerettem őt, de sosem láttam megtestesülni benne a képzeletemben élő ábrándképet, így hát még csak futólag sem szerettem soha szerelemmel. Kielégít ez az őszinte vallomás? Ha nem, küldhetek mutatóban néhányat a leveleiből, melyeket tegezve írt, és aztán elküldhetem az összes többit, ami még megvan, hogy kitalálhasd a felvetésekre adott válaszaimat.

Későre jár, és sajnálom bár, de sietek befejezni ezt a levelet. Úgysem hagyták, hogy egyvégtében írjam meg: az unokaöcséim hol ezzel, hol azzal folyton félbeszakítottak. Egyre jobban bánt, hogy az újév napi levelem elveszett. Azt kérdezed, miért nem írtam egy szót sem kedves ajándékodról, a A magyar Petrarca46 könyvecskéjéről. Annyit fűzök csak hozzá, hogy éppen az elkallódott levélben beszéltem róla, és nagyon-nagyon megköszöntem neked. A párnáról is írtam, és azt is megköszöntem - mindkettőt ugyanazon a napon kaptam meg -, s ha eljutott volna hozzád a levelem, nem mondtad volna azt legutóbb, hogy nagyobb becsben tartom a másik párnát, holott emezt te magad készítetted. O, édes Margitom (jobban szereted, ha a te nyelveden írom le a neved), nem tudom megmondani, a kettő közül melyik párna kedvesebb a szívemnek, mert 46

46 Cassone itt Kisfaludy Sándorra (1772-1844) utal, aki Himfy szerelmei (1800 és 1807) címen kötetbe gyűjtött verseinek bizonyos formai és tartalmi jegyeiben Petrarcától merített ihletet.

91