Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
cernés barna szemeidben, egy szót sem szóltam, mert nem tudtam kifejezni, amit éreztem. Többre nem emlékszem. Reggel fél hét volt, a nővérem ébresztett föl, egy csésze kávét hozott. O, ha minden éjjel veled álmodhatnék! Mennyivel kevésbé boldogtalannak érezném magam! Kellemetlen nap a mai: bújócskát játszik a nap, a levegő nyirkos, bár nem mondhatni, hogy itt az igazi tél. De hát egész decemberben mintha végig tavasz lett volna, így hát ez a mai nap borzasztónak tűnik, és én nagyon... hagyjuk!... nem vagyok rosszul! Az elmúlt napokban számos levelet és lapot kaptam, ezekre mind válaszolnom kell, de nincs hozzá erőm, hogy valameny- nyire írjak egyhamar. Csak ahhoz találok erőt mindig, hogy neked, egyedül neked írjak, ó, kedvesem! Zambrától is, akinek jó párszor írtam ebben a hónapban, tegnap este kaptam egy lapot. Azt írja, hogy a könyvecskét január első két hetében kinyomtatják (tégy úgy, mintha semmit sem tudnál), és hogy nehézségei támadtak az ajánlással, arra kér ugyanis, minthogy nálatok nem szokás efféle ajánlásokat nyomtatni a könyvekbe (ugyan miért?), elégedjem meg azzal, hogy csak néhány példányba nyomtatják bele. Azt feleltem, szó sem lehet róla, azt akarom, hogy valamennyiben ott legyen. Erre azt mondja, hogy ez nem szokás. Miután így sarokba szorítottak, azt feleltem, hogy akkor legalább vagy tíz példányban szerepeljen az ajánlás, azokban, amelyeket neked szántam, drágám. Erre meg ezt feleli Zambra: «Egyáltalán nem baj, ha nem szerepel az ajánlás a kötet élén, csinálok én olyan reklámot M.-nek a bevezetőmben, hogy meglátod, egykettőre elhalásszák előled». Nagy lókötő az én barátom. Nem igaz? Ettől függetlenül elgondolkodtattak ezek a szavai. Légy szíves, ne szólj neki semmit: nem akarom, végképp nem akarom, hogy tudomást szerezzen a kettőnk között szövődött bensőséges barátságról. A párna ma sem érkezett meg, s azt hiszem, te sem kaptad még meg a csomagot az én szerény ajándékommal: tél van, ráadásul karácsony környékén a postai küldeményeket nagy késéssel kézbesítik. Szeretnék még egy lapot teleírni neked, de fáradt vagyok, s nincs is sok mondanivalóm, azt ismételgetném csak, hogy mennyire szeretlek, és kérnélek, ne hagyj el... Nem, nem! Nem kell kérnem ezt, tudom, érzem, hogy nem hagysz el! Isten veled, drágám! Add át üdvözletem a jó Melániának; s engedd meg, hogy amint beköszönt az új esztendő hajnala, lélekben oda mehessek hozzád, a szobádba, és patyolattiszta csókot leheljek a te patyolattiszta homlokodra. Szívből kívánom, Isten veled. Szerető barátod, Beppo. 84
