Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

Nem tudod elképzelni, mennyire meghatott és mennyire zavarba ejtett, hogy még egy párnát küldtél nekem, amelyet te magad készítettél. Hogyan köszönjem meg? Mily szavakkal fejezzem ki lelkem háláját? Találd ki te! Már arra is, amelyet korábban küldtél, gyakorta hajtom le szegény fejem, akkor, amikor álmodozni támad kedvem; s milyen édes, drága álmaim vannak olyankor! Mostantól majd gyakrabban, hol egyiken, hol másikon pihenek; gondolom, az egyik épségben marad, eltart addig, amennyi még hátra van ahhoz, hogy arra a célra használjam, amelyet szántam neki.

Isten veled, Margherita, édes, kedves barátnőm. Isten veled mára! Remélem, az év vége előtt még egyszer írhatok neked. Most Zambrának kell írnom egy levelezőlapot, ugyanis nem tudta vagy nem akarta titokban tartani, hogy írt egy cikket, melyet a neked ajánlott könyv előszavaként közöl majd.

Isten veled még egyszer. [...] Hamarosan itt az új esztendő: nincs szükség rá, hogy továbbra is kölcsönösen szeretetet ígérjünk egymásnak. Biztosak vagyunk benne, hogy nem csaljuk meg önmagunkat.

Szeretettel szorítom a kezed, sőt, legforróbb csókommal illetem. Ex toto corde

Beppód.

N°. 86

Noto, ’907. december 27. péntek.

íme, még egy levél, édes barátnőm,

mely reményeim szerint az újév első napján érkezik meg hozzád, vagyis az új esztendőt azzal kezded, hogy egy kicsit rám gondolsz, miképpen én is azzal kezdem, hogy sokat, sokat gondolok rád!, hidd el nekem, ó, drágám, drágaságom. Eközben te ezt írod a tegnap este érkezett, legutóbbi levelezőlapodon: «Miért nem írsz nekem?» Hát én is megkérdezem tőled: melyik leveledet vagy lapodat hagytam eddig válasz nélkül? És most mit mondjak, mit kívánjak neked az év utolsó napján? Azt mondom majd, hogy teljes lelkemből szeretlek, hogy te vagy az én drága, egyetlen, édes gondolatom, hogy utolsó lélegzetemig ezerszer áldalak, annyi boldogságot kívánok neked, amennyi szomorúság csüggeszti az én szerencsétlen létemet... azt mondom majd, azt kívánom majd... de hát mi az, amit te, drágám, aki oly jól ismered a lelkem, ne tudnál már, nem képzelnél el magadtól is? Ha mindannak az örömnek, amit én neked vágyva kívánok, akárha századrésze valósággá válna, már elégedett lehetnél, drágám, nem lenne kevés, ebben biztos lehetsz.

Az elmúlt éjjel veled álmodtam, ó, kedvesem... mennybéli álom volt, de emlékezetemből is hamar elszállt. Arra emlékszem csupán, hogy együtt sétáltunk egy virágba borult narancsligetben. Tekintetem elmerült gyönyörű, trés

83