Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
a valós életben is létezhet, s hamarosan meggyőződtem róla, hogy létezik is valóban, ám, fájdalom, nekem már túl késő! Mégsem panaszkodom! Mi több, az én állapotomban is boldognak érzem magam, szerencsésnek tartom magam, hogy úgy vélhetem, valamiképpen az ideális boldogság nekem is osztályrészemül jutott. Többet nem is kívánok! Köszönöm! Szívem legmélyéből köszönöm neked! Ma emlékezetedbe akartam idézni ezt a napot (de bizonyára nem felejtetted el - már az is sértés lenne számodra, ha ebben kételkednék), s szerettem volna csöndesen megünnepelni egy szerény ajándékkal, Itália legszebb szerelmes verseit akartam elküldeni neked; de nem sikerült, holott már a múlt hónap 15-e óta gondoltam rá és igyekeztem intézkedni. Légy hát türelemmel! Olyan Isten háta mögötti helyen élek, ahol semmit sem lehet időben megszerezni, amit az ember szeretne. [...] Bocsáss meg, ó, drágám, ha most itt befejezem, a megszokott szeretettel szorítom a kezed, gondolatban veled maradok, mindig, mindig, mindig. Ex corde. Beppo N°. 68 ’907. október 6. vasárnap O, én drága, drága barátnőm! Tegnap este, miután elküldtem a postára a neked szóló levelet, megkaptam a te hétfő esti üzeneted: látod, a leveleid most már egy nap késéssel jutnak el hozzám, mert megváltozott a postarend. Tüstént elolvastam, az elmémbe véstem, s egész éjjel ismételgettem magamban. Azért mondom el ezt neked, csupáncsak ezt, mert mindazt, amit legutóbbi leveled olvasása közben éreztem, lehetetlen szóval kifejezni. Hidd el, miközben soraidat olvastam, könnybe lábadt a szemem, alig tudtam visszatartani a sírást. Később, az ágyban egész éjjel csak rád gondoltam és sírtam: örömömben, fájdalmamban, magam sem tudom, annyi bizonyos, hogy soká tartó, heves meghatottság vett rajtam erőt. S ma reggel aztán, alighogy fölkeltem, hét órakor, megmosakodtam, ittam egy kis tejet - mindezt, mivel nem tudok kimenni a szobából, az íróasztalnál ülve végeztem el -, mindjárt válaszolni akartam neked, de jött a fivérem a szokásos erősítő injekcióval, s aztán azzal ment el darab idő, hogy takarították a szobámat, így aztán tíz óta előtt nem láthattam az íráshoz. Levelem nem lesz nagyon hosszú, mert hát fáradt vagyok, s amint a lap aljára érek, a karosszékbe hanyatlóm, hogy megpróbáljak aludni egy kicsit. Tegnapi levelemből kiderül számodra, hogy nem felejtettem el levelezésünk első évfordulóját; hogyan is felejthettem volna el! Örökre emlékezetembe véstem. Látod, drágám, látod, gondolataink, leikeink ha mégoly messze vannak is, találkoznak! Hát persze, hogyne találkoznának! Nagyon gyakran megesik, hogy ugyanabban a pillanatban, amikor te rám, vagy valami velem kapcso68
