Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
Édes barátnőm! N°. 65 Noto, ’907. szeptember 26, csütörtök Az elmúlt két napban többször is megpróbáltam nekilátni, hogy válaszoljak bár kedves, de oly keserű gondolatokkal teli leveledre, hogy így egy órácskát beszélgessek veled; de nem tudtam... nem tudtam elmozdulni a karosszékből! [...] Oly nagyon megköszönöd, hogy befejeztem a János vitéz fordítását, holott nekem kell köszönetét mondanom neked, mert tőled kaptam ösztönzést a munkára. O, ha előbb megismerhettelek volna! Ha életem során lett volna mellettem egy, a tiédhez hasonló lélek, ha mégoly messze is, de olyan, aki megért, aki felel gondolataimra.... Hány remek dolgot vihettem volna véghez! De szerencsétlenségemre, most már késő. [...] Olykor elképzelek egy- egy szép munkát, megfogan az elmémben valami, amit magam is csodálok, s aztán, amikor hozzáfognék a gondolat megvalósításához, hogy úgy mondjam, a matériával való küzdelemben, mert hát esetemben a szó is matéria, a gondolat szertefoszlik, elenyész, s én ott maradok a csalódás foglyaként. Létezni egyetlenegyszer lehet csupán. S én már éltem egyszer, mára nem vagyok más, csak önmagam túlélője. [...] Elfáradtam. Margherita, drágám. Fáradt vagyok. Magam sem tudom, honnan volt erőm egyszerre teleírni ezt a két lapot. Már biztosan megkaptad az előző levelemet: 19-én írtam, talán ugyanabban az órában, amelyben te írtál nekem. Most Isten veled. Tudod, mennyire szeretlek, tudod, hogy életem utolsó percéig szerető barátod maradok, Beppo. N°. 67 ’907. október 5. szombat Drága, drága, édes barátnőm! Tudod, milyen nap van ma? Emlékszel? Ma van az első évfordulója annak, hogy szent ihlettől vezérelve tollat fogtál és megírtad nekem azt a félénk kérdést tartalmazó levélkét. Emlékszel? Ki, ugyan ki küldte rád azt az ihletet? S én megkaptam a levelet 11-én, rögtön megértettelek, és másnap válaszoltam neked, boldogan, hogy legalábbis részben eleget tehetek kedves kérésednek. O, azok a napok, s még a többi, mely utána jött, emlékezetembe vésődtek, és amíg élek, semmi ki nem törölheti őket onnan! Attól a naptól fogva kezdtem hinni, hogy a képzeletem szülte lény, mely kora ifjúságom óta elmémben él, 67
