Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

Most Isten veled, én drága, édes Margheritám, egyetlen barátnőm. Gondolatban melletted maradok, és kívánom, legyen számodra örömmel teli a világ. Vale ex toto corde. Szerető barátod.

N°. 64

Noto, ’907. IX. 19, csütörtök

Lelkem édes barátnője!

Éppen most fejeztem be a Zambrának szóló levelet, amikor ideért múlt szombati kedves leveled. Elolvastam és... néhány órára szinte megbénítanak az aggódó gondolatok... Aztán ismét fölkelek, visszaülök az asztalhoz és hozzáfogok a válaszhoz. Röviden írok, mert hosszan nem tudok... megindult szívvel írok, mert leveled csupa fájdalom, és bizonyára mostani fájdalmad sokkal gyötrőbb annál, mint amennyire azt leveledben szavakba tudtad és akartad önteni. «Ne hagyj el!» - írod - «lankadatlanul szeress mindig!» - Hogyan kételkedhetsz bennem, drágám? Szeretlek téged, szeretlek, többet is érdemelsz ennél; de, miként a bensőséges ajánlásban is leírtam, az én szeretetem abban a vágyban összpontosul, hogy boldognak tudhassalak téged. Igen, boldognak! Még azon az áron is, hogy esetleg el kell szenvednem a végső gyötrelmet, azt, hogy többé nem írhatok neked szeretetteljesen, mint most, a gyötrelmet, hogy elveszítem kedves szavaidat, hogy szükségszerűen elfeledsz engem! Mert ha egy férfié leszel, egész valóddal, testeddel, lelkeddel az övé kell lenned, nem fogja elviselni, hogy valaki máshoz - akárha hozzám, egy távoli, ártalmatlan ismeretlenhez - egyetlen szeretetteljes gondolatod legyen. Nem fogja elviselni. Ebben biztos lehetsz! [...]

Miközben írok - csütörtök délután fél öt van -, gondolom, már kezedben van az én János Híéz-fordításom. Mondd meg, így van-e! Bizonyára már írtál is nekem egy annál hosszabb levelet, mint amelyik délben érkezett meg, s talán holnap azt is megkapom. Ne haragudj, most abba kell hagynom az írást. Nem tehetek róla, nagyon nehezemre esik egyenes derékkal tartanom magam a széken, meg kell pihennem. [...] Az élet mindenki számára seregnyi szenvedést tartogat, tűrni kell, s élni tovább!...Szenvedéseinkben megerősödve és szerencsétlenül!

Isten veled, drága barátnőm! Isten veled! Lélekben veled vagyok, ott maradok melletted a szobádban, vagy, ha éppen indulni készülsz hazulról, elkísérlek. Isten veled! Én is szeretettel csókolom a kezed. Mindig hű barátod.

P. S. Most kaptam meg a táviratot. Felbontom és együtt mondom veled: Isten megáldjon!... Igen! Isten megáldjon és tartson meg örökké.

66